Jelszóigénylés

Sikeres hétvégét zárt a Gyermek-2-es csapatunk

Megosztás:
Megjelent: 2019. február 11., hétfő
Szombaton a gyerek, vasárnap a serdülő bajnokság volt terítéken a lányoknál.

Strezeneczki Gyula csapata elégedetten dőlhetett hátra. Mindössze egy vereséget szenvedtek a hétvégén zajlott öt mérkőzésből.

A csapatból voltak akik dupláztak, mindkét korosztályban megmérkőztek. Szombaton hazai környezetben léptek pályára Sojnóczki Saciék, az OGYB középszakaszának második tornáján.
A Lőrinc csapata ellen kezdtek, ahol mindhárom játszmában jó szervákkal és pontos támadásokkal tették egyértelművé a lányok a győzelmüket. Lehetőség volt mindenki részére játéklehetőséget biztosítani, amivel a lányok éltek is, mindenki hozzá tudott tenni valamit a győzelemhez.
Egy mérkőzés szünetet követően az MTK csapata ellen játszottak. Népes szurkolói tábor kísérte el a fővárosi csapatot, akik remek hangulatott teremtettek a szegedi táborral együtt. Mindkét csapat nagy akarással vetette bele magàt a játékba, jó labdamenetek alakultak ki, a szett végén azonban a vendégek tudtak kicsit nyugodtabban játszani és az ő nevük mellé került az első pont. A második szettben a csapatok szinte lemásolták az első játszmát, végig nagy küzdelemben, fej-fej mellett haladva jutottak el a végjátékig, ahol ismételten az MTK tudott nyerni. A harmadik játszma még az előző kettőnél is nagyobb küzdelmet hozott, szebbnél szebb labdamenetek alakultak ki, ami sajnos így sem hozta meg a szettgyőzelmet szegedi lányok számára. 

Dr. Kotsis Attiláné U15 Leány OGYB I. osztály B-4 csoport
Lőrinc 2000 SE - Szegedi RSE-2 0:3 (18:25)(16:25)(14:25)
Szegedi RSE-2 - MTK Budapest 0:3 (21:25)(23:25)(25:27)
Szegedi RSE-2: Sojnóczki Sára, Paksi Kitti, Simon Lili, Mányai Maja, Kenesey Blanka, Vincze Dorka, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Verebes Dorina, Baksa Panna, Békési Dóra
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula
Másodedző: Csányi Roland

A szombati hazai OGYB tornát követően vasárnap, Budapesten került megrendezésre a serdülő bajnokság középszakaszának első fordulója.
A tornára mindösszesen nyolc játékossal utazott el a Szegedi RSE, így egy addig még soha nem próbált felállásban kellet pályára lépnie Baksa Pannáéknak.
Kaposvár ellen kezdett a csapat, ahol új felállás ide vagy oda, határozott szervákkal és lelkes játékkal sikerült 3:0 szettarányban győzniük a szegedieknek.
A sorsolás szeszélye miatt a következő mérkőzés ismét a szegedieké volt, a Lőrinc serdülő csapata ellen. Az első két szettben a lányok másolták az első mérkőzést, határozott szervákkal és lelkes játékkal szerezte meg csapatunk a vezetést. A harmadik játszmában - ami már a hatodik volt sorozatban a hétvégén - a lányok fejben elfáradtak, a Lőrinc ezt kihasználva pedig megnyerte a játékrészt. Az utolsó szettre azonban ismét összekapták magukat Mányai Majáék, és megnyerték a mérkőzést. 
Hosszú szünetet követően következett a két addig veretlen csapat összecsapása, a házigazda Kispest ellen. A korábbi fáradtságnak nyoma sem volt, a lányok újra maximális figyelemmel és fegyelemmel léptek pályára. Hatásos szervákkal és határozott támadásokkal kezdték a mérkőzést, amivel sikerült megtörniük a házigazdák ellenállását és fokozatosan növelve előnyüket, magabiztosan hozták a szettet. A második és harmadik játékrészben, az elsőhöz hasonlóan magabiztos játékkal tették Strezeneczki Gyula lányai egyértelművé, hogy aznap, bizony a szegedi csapat a győztes.

Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB II. osztály B-5 csoport
Helyszín: Budapest, Szent Benedek Gimnázium
Szegedi RSE-2 - RÖAK Kaposvár Sárga 3:0 (25:17)(25:14)(25:17)
Lőrinc 2000 SE - Szegedi RSE-2 1:3 (16:25)(16:25)(25:15)(14:25)
Szegedi RSE-2 - Kispest SE-A 3:0 (25:10)(25:15)(25:14)
Szegedi RSE-2: Simon Lili, Mányai Maja, Fábián Boglárka, Kenesey Blanka, Kiss Nóra, Barna Sára, Verebes Dorina, Baksa Panna
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula


Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com