Jelszóigénylés

“Szívügyem az egyesület!”

Megosztás:
Megjelent: 2020. május 12., kedd
Dávid Tibor ügyvezető-elnökhelyettes hálás, hogy motivált munkatársak a barátai.

Cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk a Szegedi RSE háttérben dolgozó stábtagjait és a szponzorait. A koronavírus-járvány idején rájuk különösen nagy szükség van, hiszen sokat segítenek az alkalmazkodásban, az új helyzet okozta problémák megoldásában. A hetedik részben Dávid Tibor mutatkozik be, aki egyesületünk ügyvezető-elnökhelyettese.Az SZRSE alapító tagjai közé tartozik, így a 15 éves jubileum kapcsán már beszéltünk vele a kezdetekről, idézzük is fel az akkori nyilatkozatát.

– 2004-ben már nehezen működött a Papiron SC, azon a nyáron a férfi szakág története véget is ért. Tehetséges, korosztályos válogatott (Csányi Dániel, Bitó Attila, Szatmári Máté, Oltványi Olivér, Babanyecz Roland), Eb-döntőt is megjáró játékosokkal bírt a város, miattuk is fontosnak éreztük, hogy a sportág tovább éljen Szegeden, ahol egyébként is komoly hagyományokkal rendelkezett – idézte fel a kezdeteket Dávid Tibor. – A mai napig mosolygunk a történeten, ahogy kialakultak nálunk a pozíciók. Ez csak egy jogilag szükséges lépés volt, mi nem ragaszkodtunk semmihez, csak dolgozni akartunk, így cetlikkel húztuk ki a posztokat. Ezt meg kellett valamiért ismételnünk, de akkor is ugyanaz a felállás

jött ki. Az idő igazolta a sorsot, hiszen azóta is mindenkinek jól áll az akkor kihúzott szerepe. Tízen voltunk ezen a bizonyos "választáson", Varga Tamás elnök mellett Gál Albert, Huszta Péter, Nagy Zsolt és a baráti társaságunk néhány tagja – mesélte az egyesületünkben edzőként is dolgozó szakember.

Dávid Tibor feladatköre az egyik legérdekesebb, hiszen posztjából adódóan ő az, akinek mindig mindenről tudnia kell, ezzel együtt koordinálni a munkát.
– Illik minden információról tudnom, meghatároznom a feladatokat, és nyomon követni a végrehajtásukat, ebben pedig nagy segítségemre van Bondor Tamás. Az irodai mellett a sportszakmai munka kapcsán is képben kell lennem, az edzők kérdéseire és kéréseire is többnyire én reagálok. Az elnökségünkkel tartom a kapcsolatot, hogy az általam átadott információk alapján lehessen döntéseket hozni. Nagyrészt az én dolgom a szövetséggel való kapcsolattartás, illetve a nagyobb volumenű tárgyalások vezetése, de ebben is sokra számíthatok Bondor Tamásra. Tartom a kapcsolatot az önkormányzattal, egyeztetek a városi és szponzori támogatásokról, megkapják tőlem az információkat az elért eredményekről és a megfogalmazott célokról – sorolta Dávid Tibor, aki egyébként a Magyar Röplabda Szövetségnél az U13-as korosztályért felelősök munkáját is koordinálja.

Az SZRSE-család rengeteget jelent számára, hiszen a kezdetektől építi közösségünket.

– Szívügyem az egyesület! Az elmúlt tizenöt évben beletanultam minden munkafázisba, így nekem is könnyebb segíteni a klub működését. Nagyra nőttünk, időközben a munka digitálissá vált, így sok minden változott, de az értékeinket megtartottuk. Igazi családot alkotunk, remek közösséget, amelyben remek érzés dolgozni. Emellett számomra rendkívül pozitív, hogy komoly szakmai munkát lehet végezni, hiszen mindenki tenni akar a közösségünkért, mindenki folyamatosan fejleszti magát és célokat tűz ki, ennél pedig nincs is motiválóbb közeg, így eszébe sem jut az embernek, hogy máshol szeretne dolgozni. Hálás vagyok, hogy ilyen munkatársak a barátaim – jegyezte meg.

A járvány miatt átalakult az egyesület munkája, e kapcsán Dávid Tibor köszönetet mondott mindenkinek.

– Rendkívül gyorsan és sikeresen alkalmazkodtunk az új helyzethez. Szeretném megköszönni mindenki munkáját és támogatását, hiszen a kollégák ebben az időszakban is a maximumot hozzák ki magukból, minden feladatot jól végeznek! – szólt Dávid Tibor dicsérete.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com