SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2019. március 19.
József, Bánk

Jelszóigénylés

U15 gyerek és U17 serdülő leány évértékelő

Megosztás:
Megjelent: 2018. december 27., csütörtök
Hulmann Zsolt vezetőedző és Honti Szilárd másodedző foglalja össze az eddigi szezont.

Szegedi RSE 1-es leány csapatunk mozgalmas szezonkezdeten van túl, hisz az U15 gyerek és U17 serdülő leány bajnokságban is szerepelnek.

Hulmann Zsolt:
Mielőtt áttérnék az idei félév értékelésére szeretném kiemelni, hogy az elmúlt szezon teljesítménye alapján Szatmári Júlia, Nyers Noémi, Bálint Viktória és Kiss Anna is rendszeresen részt vettek a korosztályos válogatott összetartásokon. Amire külön büszkék lehetünk, hogy Julcsi és Nyunyu (Noémi) nemzetközi versenyeken is szerepet kapott.
Három fontos változással indult az év, hiszen az U15-ös országos bajnokság mellett elindultunk az U17-es bajnokságban is. Az edzői gárdánk bővült Honti Szilárd személyével, valamint heti rendszerességgel Miri és Ákos vezetésével mentáltréning és erőnléti foglalkozásokkal is kiegészült az edzésmunkánk, s így lehetőségünk nyílik több mérkőzést játszani, valamint minőségibb, változatosabb tréningeket végezni. 
Korán kezdtük a felkészülést, hiszen az idei évben az U15-ös bajnokságban szeretünk volna előkelőbb helyezésekért harcolni, valamint az U17-es bajnokságban több mérkőzést is megnyerni.

Egy dolog viszont aggasztott. Az U15-ös keret mindösszesen 9 főből, a fent említetteken kívül Nagy Léna, Szalay Kata, Kiss Boglárka, Deák Blanka és Rácz Lilla személyéből áll. De sebaj, gondoltam volt már olyan csapat, ahol 6 játékossal játszottak le egy komplett bajnokságot. Mondanom sem kell, ez nálunk nem igazán jött be.
Mivel mindenki nagyon fontos láncszeme a csapatnak, ezért akár egy játékos kiesése is nagymértékben beszűkíti a taktikai lehetőségeinket.
Már a kikindai felkészülési tornára is csak 6 játékos tudott elutazni, ráadásul ott is egy játékosom megsérült.
Egyre közeledett a  bajnokság, s azt vettem észre, hogy összesen 6 hadra fogható játékosom maradt, akik közül volt, aki sérülten vállalta a játékot.
A gondot jeleztem a vezetőségnek, akik megoldásként a 2-es csapatból irányítottak át játékosokat. Így lett csapatunk tagja Kopasz Hanna, Komoróczi Zsófia, Pikó Dorina, Pap Éva, Szabó Katie és Sztanó Dorka. Természetesen nekik még sokat kell tanulniuk.

A sérültek felépülésével aztán elérkezett a várva várt pillanat, mikor mindenkire számíthattam. Sikerült megvernünk az országos bajnokságban a BVSC-ta győztes pont még mindig könnyeket csal a szemembe. Valamint a Markovics Kupa is zseniálisra sikerült. Ezt követően azonban újabb sérüléshullám érte el a csapatot. Nyunyunak eltört a keze, Vikinek a dereka fájdult meg, Annának az ujját ütötték el, többen betegek lettek... - itt kérek elnézést azoktól, akiket nem soroltam fel, de indokolt lett volna. Reményeim szerint 2019-ben már lezárjuk ezt a korszakunkat.
A U17-es bajnokságban Béres Blankával, Magyar Leilával, Mészáros Dorkával és Kiss Zsófiával - mint friss libero - kiegészülve szereplünk. Céljaink egy részét már sikerült elérni, mérkőzéseket nyerni, valamint minél több játéklehetőséghez jutni a csapattagokat. 
Összegezve elmondhatom, a 2018-as év emlékezetes marad számomra. A II. félév igazi edzői kihívásokban bővelkedő időszak volt. Ha lehetne kívánni 2019-re, akkor a lányoknak sok-sok örömöt, jó felvételi eredményeket, s persze kevesebb sérülést, magamnak meg egy kicsit nyugisabb időszakot kérnék! Mindenkinek Boldog Ünnepeket kívánok!


Honti Szilárd:
Másodedzőként kerültem szeptemberben a lányok mellé, így fő célom a csapatba való beilleszkedés mellett a lányokkal való közös hangnem megtalálása volt. Szeretném az eddig megszerzett tudásukat a legjobb ismereteim szerint csiszolni, hogy még magabiztosabban tudják alkalmazni azt. Szeretném ha a lehető legtovább menetelhetnének a bajnokságban, amire látok is esélyt. A látottak alapján szeretném kiemelni a csapatból Szatmári Júliát. Vezéregyénisége a csapatnak és bátran lehet rá építeni.

Az ősz közepén bekövetkezett egy sérüléshullám, melynek következtében nélkülözni kellett néhány meghatározó játékost a mérkőzések során. Ezt mostanra sikerült kiheverni, de még mindig vannak gyógyuló félben lévők, illetve vannak akik újabbakkal "gazdagodtak". Nekik mielőbbi teljes felépülést kívánok!

Sajnos néha az edzésre nagyon jellemző a szüntelen beszélgetés, ami miatt nem olyan hatásfokkal és eredménnyel végzik a feladatokat, mint ahogy erre képesek lennének. Meccsek alkalmával az edzéseken látott egység még erősebbé kovácsolódik, és a célra koncentrálnak, nem a halaszthatatlan megbeszélni valókra. 
A pesti torna mellett a nyíregyházi forduló az, ami nagyon emlékezetes maradt számomra. Hazafelé úton a hosszú nap után ment a buszban az éneklés és a "bulizás", és ugyan pihenni nem tudtam, de nem is akartam, mert az, ahogy láttam és hallottam milyen önfeledten érzik magukat a lányok, megelevenítették a régi emlékeim, és ez szó szerint feltöltött engem is energiával. Az utazások alkalmával több lehetőségem van beszélgetni és megismerni őket, és az egyik ilyen úton olyan felnőttes társalgás zajlott le, amire hirtelen nem is tudtam reagálni. Nagyon jól esett a bizalommal fordulnak hozzám, és emiatt nagyon jókat tudunk beszélgetni velük.
Megosztás:

SzegedVolley Camp 2019

SZRSE Naptár 2019

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2019. március 14., csütörtök
Hír
2019. március 11., hétfő
Képgaléria
Képgaléria
Képgaléria
2019. március 12., kedd

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
(30) 651-7798
info@szegedvolley.com