Jelszóigénylés

Új edzői felállással dolgoznak

Megosztás:
Megjelent: 2020. szeptember 8., kedd
Leány mini “A” csapatunk rendkívül szorgalmasan készül a bajnokságra.

A Szegedi Röplabda Sportegyesület elkezdte a felkészülést az új szezonra. Lelkesen végzett, kemény edzésekkel várjuk az előttünk álló idényt, amely remélhetőleg nem lesz “csonka” a járvány miatt. Cikksorozatunkban minden korosztályos és felnőtt együttesünk munkájáról írunk, ezúttal a leány mini "A" csapat következik.Új felállás alakult ki az edzősi stábban, hiszen ettől az idénytől már nem Dávid Tibor, hanem eddigi segítője, Váradi Zoltán a korosztályos együttes vezetőedzője, az ő munkáját pedig Pamuk-Huszta Blanka támogatja másodedzőként.

– Tibornak egyre több teendője akadt az egyesület ügyvezető elnök-helyetteseként, így én is egyre több edzést tartottam önállóan – kezdte a beszélgetést Váradi Zoltán. – Öt évig tanultam Tibor mellett, de ezen kívül is sokat képeztem magam, olaszországi edzőtáborokba jártam, Kántor Sándorral rendszeresen egyeztettem, illetve korosztályos válogatottaknál is segédkeztem, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. Tibortól átvettem az SZRSE-mentalitást, most pedig belevágtam a vezetőedzői munkába, amit nagyon élvezek, hiszen remek csapattal dolgozhatok – jegyezte meg a tréner.


A tervek szerint az előttünk álló idényben a mini “A” csapat mellett ezúttal is lenne mini “B” keret, amelyet a szuperminis edzői stáb irányítana. Az “A” jelű együttesnél az előző szezon csapatából mindössze ketten maradtak, a többiek egy korosztállyal feljebb kerültek. A keret tehát szinte teljesen megújult, jelenleg 20 fős létszámmal készül a bajnokság nyitányára.

– A technikai tudás mellett az erő, a koordináció és a gyorsaság fejlesztése van előtérben, a taktikai elemekkel még várunk. A morállal nincs probléma, rendkívül szorgalmasak a lányok, senkit sem kell fegyelmezni, az edzéseken mindenki végig koncentrál. Az érintések begyakorlása most a legfontosabb, ezeket szeretném viszontlátni majd különböző szituációkban a mérkőzéseken is. Elégedett vagyok az eddigi munkával, a lányok remek partnerek, ha így folytatjuk, tavaszra komoly előrelépést mutathatunk! – véli Váradi Zoltán.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com