Jelszóigénylés

Újra a legjobbak között a Kiss-Baksa páros

Megosztás:
Megjelent: 2020. július 28., kedd
Az SZRSE strandröplabdás duója ismét érmet szerzett.

Továbbra is jól alakul az SZRSE számára a strandröplabda-szezon, Baksa Panna és Kiss Nóra párosa a Kispest Open U16-os küzdelmeiben az első és a harmadik fordulóban is a legjobb négy közé került. A szegedi duó a nyitókörben a vigaszágról jutott elődöntőbe, majd a fináléban is szerepelt, az ezüstérem után pedig a harmadik fordulóban is dobogós helyezésre hajtottak a lányok, de a bronzmeccsen kikaptak.Kiss Nóráék rendre a legjobbak közé kerülnek a korosztályukban, így augusztus közepén jó eséllyel ott lesznek majd a Kispest Open döntőjében is.


– Amikor elindult a strandröplabda-szezon, nem gondoltuk, hogy ilyen jó eredményeket érünk el. A döntőben szeretnénk majd a legjobb négy közé kerülni, ott pedig már bármi megtörténhet – jegyezte meg Kiss Nóra. – Az első fordulóban nagyon meleg volt, a nehezebb úton sikerült a legjobb négy közé jutni. Izgalmas nap volt, nekem nagyon tetszett. A legutóbbi fordulóban viharos, szeles időjárás várt minket, ez a körülmény pedig számunkra még szokatlan volt, így nem sikerült olyan jól a torna, mint az első fordulóban. Hétvégén a felnőtt B kategóriában is szerencsét próbálunk – árulta el

Az említett hétvégi tornán további SZRSE-játékosoknak is lehet még szurkolni, hiszen Kucsera Eszter (Békéscsaba) párja Kiss Anna lesz, míg Nagy Barbara (Békéscsaba) oldalán Kiss Boglárka lép majd pályára.

Fotó: hunvolley.info

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com