Jelszóigénylés

Újra hazai pályán a felnőtt férfi csapatunk

Megosztás:
Megjelent: 2019. január 9., szerda
Szoros meccs várható a megerősödött Röpke SE ellen.

A Szegedi RSE szombaton, hazai pályán a Lila iskola tornatermében fogadja a Röpke SE-t az NBII Férfi Bajnokság Keleti csoportjának a 14. fordulójában.


Strezeneczki Gyula fiai egy hete kezdték meg a 2019-es szezont egy magabiztos győzelemmel a Szolnok ellen. Akkor tartalékos kerettel állt fel csapatunk, így ez a győzelem még szebben csillog a nevünk mellett. Ennek fejében nagy lendülettel vágnak neki a most hétvégi hazai pályán folytatandó harcnak, a Kecskemét ellen. 
Több idő volt a felkészülésre, az edzések száma is visszaállt a régi kerékvágásba, így minden adott, hogy szombaton izgalmas mérkőzést lássanak a kilátogatók. Ezzel egyidőben a hírös városiak sem vesztegették az idejüket, korábbi NB1-es játékossal erősitették a keretüket. 
Legutóbb, október 28-án játszottunk ellenük a bajnokságban. Akkor fej-fej mellett haladva végül a szegedi fiúk győzedelmeskedtek és hozták el a 2 pontot, 2:3-as arányban, a Röpke otthonában. A mérkőzés szettenkénti lebontása a következő volt: (13:25)(25:23)(25:19)(23:25)(8:15)
A szombati mérkőzés a megszokott esti órák helyett, most 16 órakor kezdődik. Ellenfelünk a tabella 5. helyén áll, 6 győzelemmel és 5 vereséggel. Mi 12 mérkőzésből 2 vereséggel állunk a csoport harmadik helyén.

  
Váradi Zoltán, libero:
"
Nagyon szeretném, ha a hétvégi győzelem után is kitartana a lendület a csapatnál. Nagyon jó volt a mentalitásunk: taktikusan kiszerváltuk az ellenfélből azt, akit ki akartunk venni a játékból, változatosan támadtunk és nem maradtunk hosszan hullámvölgyben.
Amikor Csányi Roli edzőként csatlakozott a csapathoz, akkor ezt a viselkedést szerette volna elsajátíttatni velünk, ami a Szolnok ellen szépen megmutatkozott, remélem most hétvégén is így lesz.
Elég szoros volt az első találkozó a Röpke ellen, viszont azóta jobban összecsiszolódott a csapat, így mindenképp különbséget várok a két mérkőzés között. Úgy gondolom, legutóbb hiányosabb kerettel játszottunk Kecskeméten és akik pályán voltak, azok is felemás játékot mutattak; Filius Pisti például aznap óriásit játszott, de volt, akinek kevésbé ment. Sajnos akkor a cserék se tudtak erősen 

beszállni, könnyen lehetett volna más is az eredmény."

   Filius István:
"A Kecskemét elleni mérkőzések mindig kicsit különlegesebbek számomra, hiszen én is a hírös városban születtem, nevelkedtem és játszottam, amíg el nem kerültem Szegedre, az egyetemre. Mindig jó érzéssel emlékszem vissza az ott töltött időkre, szerencsére kiváló szakemberek tanítottak és örök baráti kapcsolatok alakultak ki. Természetesen a hétvégén a győzelemért fogunk pályára állni, magamtól és csapattársaimtól ezt várom el. Bár szoros volt az első mérkőzés, hazai pályán szeretném, ha magabiztos győzelmet hoznánk. 
Csapatunk erőssége mindenképp a csapategység pályán belül és azon kívül is. Mivel nem profi játékosok vagyunk, mindenki munka vagy iskola mellett játszik, így 100%-ban szívből játszunk és egymásért küzdünk. Gyengeségünk talán pont ebből a tényből fakad, hogy nem tudunk mindig, mindannyian ott lenni edzésen és mérkőzésen részt venni a munkahelyi elfoglaltságok miatt."


Szombaton tehát várunk minden szurkolót a Lila iskolába, hogy együtt segítsük győzelemhez a Szegedi RSE csapatát!
Az eseményről fényképes és videós beszámolóval jelentkezünk egyesületünk Facebook és Instagram oldalán.
​Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com