SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2019. február 17.
Donát

Jelszóigénylés

Újra hazai pályán szurkolhatunk felnőtt női csapatunknak

Megosztás:
Megjelent: 2019. február 6., szerda
Pozitívan és nagy reményekkel folytatják az NBII rájátszását a szegedi lányok.

Tátrai Sándor csapata kisebb szünet után folytatja a női NBII Keleti csoportjának rájátszását.

Sokat kellett várniuk a hazai szurkolóknak, hogy újra felnőtt női mérkőzést lássanak. Utoljára a naptár még 2018-at írt. December 8-án, a DSZC-Eötvös DSE ellen zártuk az alapszakaszt és az évet. 
Szombaton, a József Attila Általános Iskola tornatermét Gyermek-2-es csapatunk fogja bemelegíteni és megalapozni a hangulatot ahhoz, hogy Köteles Lauráék kellő lendületet kapjanak a mérkőzéshez. Kezdés 16 órakor lesz!
Az a miskolci csapat fog újra ellátogatni hozzánk, akivel legutóbbi találkozónk kissé szerencsétlenül végződött. A vendégek minimális kerettel álltak fel, ami megbosszulta magát. A harmadik szettre már nem tudtak felállni egy sérülést követően, így lefújták a mérkőzést. Sajnos a tisza-parti lányokat is elérte a tél végi betegséghullám, de aggódni nincs okunk, teljes erőbedobással vágnak neki a hétvégének.
Csapatunk fiatal játékosait kérdeztük az összecsapásról, hétköznapokról és a felnőtt-ifjúsági karrier párhuzamairól.

Kertai Júlia
Hétvégén 2019-ben először hazai pályán fogtok játszani. Várod már a mérkőzést vagy számodra mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszotok?

Én nagyon várom a mérkőzést, ugyanis ha Szegeden játszunk, akkor mindig több a szurkoló. Illetve nem kell utazni, ami azért jó, mert minket többnyire lefáraszt és az elején mindig döcögve indul el a játékunk.
Sok pihenő van mögöttetek. Előny vagy hátrány, hogy ennyi időtök volt a felkészülésre? Mennyire pihentek bele az edzésekbe úgy, hogy közben nincsenek meccsek?
Bár volt egy téli szünet, ami megszakította az edzések ritmusát, mégis úgy látom, szükség volt erre a pihenőre. Azóta folyamatosan, kemènyen készülünk és minden edzés elején és végén is erősítünk.
Mivel telnek a hétköznapjaid? Van-e más hobbid a röplabda mellett?
Az iskola, az edzés és a tanulás mellett nem sok szabadidőm van, de ha akad, akkor igyekszem minél jobban kihasználni. Régebben több mindent is csináltam, például úsztam óvodás koromtól kezdve, amit aztán felváltott a röpi, valamint hangszeren is játszottam. Ezekre sajnos már nincs időm, viszont a röpladát teljes erőbedobással csinálom.
Miskolc ellen játszotok, előzőleg 3:0-ás győzelmet arattatok. Milyen szereplésre számítasz a hétvégén?
Az előző Miskolc elleni meccsen nem tudtam ott lenni, mert ugyanakkor volt az Ifi bajnokság, és arra kellett mennem. Úgy hallottam, hogy az ellenfél egy sérülés miatt hátrányba került, emiatt tudtunk nyerni, tehát lehet, hogy most egy teljesen más felállású csapat ellen fogunk játszani. Én azért optimista vagyok, mint mindig, és igyekszünk a lányokkal a legjobbat kihozni magunkból a győzelemhez.

Köteles Laura

Hétvégén 2019-ben először, hazai pályán fogtok játszani. Várod már a mérkőzést? Milyen érzés otthon játszani?
Nagyon várom már a hétvégi meccset. Én is, és az egész csapat izgatott már. Nagyon szeretek otthon játszani, ugyanis akkor sokan eljönnek szurkolni nekünk, ami nagyon jól esik az egész csapatnak. Meg természetesen az is megnyugtató, hogy azon a pályán játszhatunk, amin edzeni is szoktunk.
Párhuzamosan játszol az ifjúsági és a felnőtt csapatban. Azonos poszton játszol mindkét korosztályban?
Igen, mindkét korosztályban ugyanazon a poszton játszom, 4-es ütőként. Nagyon szeretem, 4-es ütőt szeretek legjobban játszani, de ezen kívül még a libero feladata is nagyon szimpatikus számomra.
Fiatalok közé tartozol a felnőtt csapatban, mennyire érzed kihívásnak számodra az NBII-t? Van különbség az ifjúsági és a felnőtt bajnokság között?
Szerintem mindannyiunknak nagy kihívás. Annak is aki most került fel, és annak is akikhez felkerültünk, de igyekszünk mindig segíteni egymásnak. Szerintem elég nagy különbség van az ifi és a felnőtt bajnokság között. Igaz, hogy az ifi se a mi korosztályunk, de ott sokszor velünk egyidős játékosok játszanak. Viszont általában a felnőtt csapatokban 4-5 évvel idősebb és tapasztaltabb játékosok játszanak ellenünk, ami néha nehézséget okoz nekünk.
Milyen célokkal nézel/néztek a felnőtt csapattal a jövőbe? 
Jövőbeli célunk az, hogy 2-3 éven belül fel tudjunk jutni NBI-be. A szezonbeli pedig, hogy játszunk jó meccseket, érezzük jól magunkat és szokjuk meg, hogy milyen a felnőtt bajnokság és persze csapatként összecsiszolódjunk.

Várjuk tehát szurkolóinkat, hogy fergeteges hangulattal köszöntsük csapatunkat a 2019-es évben!
Jelezd Te is, hogy részt veszel a mérkőzésen a Facebook eseményünk által, ide kattintva!
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

SZRSE Naptár 2019

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2019. február 16., szombat
Hír
2019. február 14., csütörtök
Képgaléria
2019. február 14., csütörtök
Képgaléria
Hír
Hír
2019. február 13., szerda

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
(30) 651-7798
info@szegedvolley.com