
Idén már harmadik alkalommal rendezzük meg vasárnap 11 órától a Lila iskolában a Vidux-kupát,a szezon első, felkészülési tornáját. Három-három csapat fog megmérkőzni a női-, és férfi mezőnyben, megalapozva a hamarosan induló bajnokságok mérkőzéseit.Női csapatunk az NB II-es bajnokságra készül, és méri össze erejét a Zok Subotica és a TRSE együtteseivel. Edzőjük, Milodanovics Andrea szerint az idei szezont megnehezítik számukra a játékosok tanulmányai, ugyanis a csapat nagy része idén érettségizik majd. Ettől függetlenül viszont keményen dolgoznak, és izgatottan várják a hétvégi tornát, valamint az azt követő mérkőzéseket.
„Ugyanúgy, mint tavaly, a Vidux-kupa keretein belül felkészülési tornán vehetünk részt, és ebben a szezonban ezek lesznek az első meccseink. Igazából itt csak annyi a lényeg, hogy megnézzem, hol tartanak a lányok, hiszen eddig még nem játszottunk semmit. Az alapozás igazi felkészülés volt, nagyon sok kondi edzéssel, futással, viszont most kevesebb labdázás volt, úgyhogy még korai bármit mondani, hogy ki hol tart. Azt várom ettől a tornától, hogy lássuk, min kell még dolgozni, javítani. A lányok is várják nagyon, hogy játszhassanak, mert ezért dolgozunk, hiszen ez a lényege az egésznek.”
Férfi csapatunk az Extraligába jutást reméli az idei szezontól, amihez óriási előnyt jelent ez a torna, ugyanis a 22/23-as idényben magát az Extraligában képviselő Dunaújváros, és a Szolnoki SPC U20 is csatlakozik hozzánk vasárnap. A szegediek edzője, Fésűs Erzsébet így nyilatkozott az eseményről:
„A Vidux Kupán játszuk az első felkészülési mérkőzéseinket, amit 5 hetes felkészülési időszak előzött meg. Ebben az időszakban főleg a fizikális alapok megteremtésén volt a hangsúly, így a csapatjáték háttérbe szorult. Viszont már szükség van arra is, hogy kialakítsuk a saját játékunkat, megnézzük hol vannak a hiányosságok, amiket a következő néhány hétben még esetleg tudunk pótolni. Nem utolsósorban a játékosoknak szüksége van egy ilyen felmérésre, hogy új lendületet kapjanak a munkához, és megtörjük az edzések monotonitását.
Azt várom a csapattól, hogy a mérkőzéseken mindenki a mostani tudásának a legjavát mutassa meg, akkor is, ha még ez nem is közelít annyira a csúcsformához. Talán a legfontosabb hogy kialakítsunk egy egységes egymásért küzdeni tudó csapatot.
A fiúk is várják már hogy végre játszanak, az edzéseken is érezni a feszültséget, de jó értelemben. Hazai közönség előtt bemutatkozni az első mérkőzésen nagyon motiváló érzés.”A III. Vidux-kupa programja:
11:00: Vidux-Szegedi RSE (női)- Zok Subotica
12:30: Vidux-Szegedi RSE (férfi)- DKSE
14:00: TRSE- Zok Subotica
15:30: Szolnoki SPC fiú U20- DKSE
17:00: Vidux-Szegedi RSE (női)- TRSE
18:30: Vidux-Szegedi RSE (férfi)- Szolnoki SPC fiú U20
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!