Jelszóigénylés

Vasárnap hazai tornával indítjuk a szezont

Megosztás:
Megjelent: 2020. szeptember 5., szombat
Leány serdülő csapatunk fővárosi riválisokkal játszik a Lila iskolában.

Már nagyon izgatottan várjuk a szezonkezdést, hamarosan indulnak a bajnoki küzdelmek, de az idény számunkra már a héten startol, hiszen vasárnap megrendezésre kerül az I. Vidux Utánpótlás Torna, méghozzá komoly mezőnnyel. Három budapesti rivális, az MTK, a BVSC és az UTE is elfogadta a meghívásunkat, így az egyesületek leány serdülő csapatai számára négycsapatos viadal lesz a Lila iskolában. Vasárnap 10 órakor kezdünk, legkésőbb 19 órakor pedig eredményhirdetés lesz.A hat mérkőzés jó hír lenne a szülőknek és a szurkolóknak, de sajnos a járványhelyzet miatt nem lehetnek nézők a helyszínen, a játékosok családtagjai sem jöhetnek az épületbe. Kárpótlásul lesz élő videó, fotógaléria és írásos beszámoló is Facebook- és Instagram-oldalunkon, illetve honlapunkon.

Szigorú szabályokat hoztunk a koronavírus miatt: nincs pacsizás a játékosok között; az egész épületben kötelező a maszk használata, egészen addig, amíg a csapatok nem melegítenek vagy játszanak a pályarészeken. A jegyzőkönyvvezetőknek, fotósnak és egyéb stáb tagoknak szintén kötelező a maszk használata az épületben; kézfertőtlenítőket helyezünk ki; a labdákhoz is lesz fertőtlenítő kendő; illetve lázmérést is tervezünk.

– Nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy lesz ilyen torna, hiszen tavaly hasonló esemény volt a bajnoki főpróbánk, és azt a tornát meg is nyertük Szolnokon. Most is szeretnénk olyan önbizalom-löketet kapni, mint tavaly – kezdte a hangolást csapatunk játékosa, Szalay Kata. – Tavaly olyan ellenfeleink voltak, akikkel korábban nehéz meccseket vívtunk, így nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség volt, ahogy az idei torna is. Sajnáljuk, hogy a járvány miatt nem szurkolhatnak nekünk a szülők, de megértjük a helyzetet, első az egészség. Egymást azért tudjuk motiválni a játékosokkal, ebben biztos vagyok. Minél jobb szereplés a cél, minél több szettet és meccset nyerünk, annál boldogabbak leszünk – jegyezte meg.Nemrég a hagyományos hollókői edzőtáborban dolgozott a csapat, és úgy tűnik, nagyon hasznos napokat töltöttek együtt a lányok.

– Nagyon együtt van a csapat! Kiváló alkalom volt ez arra, hogy megismerjük az új, fiatalabb társakat. Szuper volt, összekovácsolta a társaságot. Már Szegeden is voltak izgalmas tréningek, hiszen többször besegítettek nekünk az NB I-es férfi együttes játékosai, akik posztonként külön foglalkozásokat tartottak nekünk. Azokat is nagyon élveztük, és ezúton is köszönjük nekik a segítséget! – hangsúlyozta Szalay Kata.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com