SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2019. december 7.
Ambrus

Jelszóigénylés

Vastaps volt a hozzáállásuk jutalma

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 6., vasárnap
Első hazai NB I-es meccsén remekül helytállt a Vidux-Szegedi RSE.

A Vidux-Szegedi RSE végre hazai pályán is bemutatkozhatott az NB I-ben, a Lila iskolában 250 lelkes néző szurkolt a csapatnak, amely nyolc év után először vívott Szegeden élvonalbeli bajnokit. Az ellenfél ezúttal is a Kazincbarcika volt, és a múlt heti debütáláshoz hasonlóan 3:0-ra nyert a VRCK, de a két találkozó között komoly a különbség: egy hét alatt látványosan fejlődött férfi együttesünk.

Az első bajnokin 46, a második találkozón már 54 pontot szereztünk összesen a Kazincbarcika ellen, így már nem egy, hanem két szettben is közel voltunk a 20 ponthoz. Nusser Elemér vezetőedző korábban el is mondta, hogy örülne, ha ez több szettben is összejönne, így gratuláltunk is neki a részeredményekhez.

– Köszönöm a gratulációt, az egész csapat nevében! Minden játékosra nagyon büszke vagyok! Fantasztikus volt a hozzáállásuk, és ezt a szép számú közönség vastapssal jutalmazta! Köszönjük mindenkinek a szurkolást, remek hangulatot teremtettek a drukkerek! – sorolta örömmel a dicséreteket Nusser.

Az első és a második szettben jött össze a 19 pont, a harmadikban 16 egységet szerzett a Vidux-Szegedi RSE. Mindezt egy jóval esélyesebb és tapasztaltabb együttes ellen.

– Csodát nem lehetett tenni ilyen riválissal szemben. A srácok maximálisan kiadták magukból, ami bennük volt. Ellenfelünk sokkal jobb csapat, a javukra döntött, hogy nem követtek el olyan buta hibákat, mint mi. Ha így fejlődünk tovább, akkor tavasszal nem lehet gond a bennmaradással – jegyezte meg a mester.

A harmadik szettben már érezhető volt, hogy fáradnak a játékosaink, de ez teljesen érthető.

– Látszott rajtuk, hogy az első két szettben minden energiájukat felhasználva koncentráltak. A végére így fejben elfáradtak, ráadásul az ellenfél fizikálisan is jóval erősebb. Mindezek ellenére az utolsó szettben is remekül helytálltak a srácok. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon büszkék lehetünk rájuk, ez szép teljesítmény volt! Dolgozunk tovább, úgy tűnik, jó irányba haladunk – zárta a beszélgetést Nusser Elemér.

Férfi NBI A-csoport, Szeged
Vidux-Szegedi RSE - VRCK Volleyball Kft. 0:3 (19:25)(19:25)(16:25)
Vidux-Szegedi RSE: Tátrai Sándor, Váradi Zoltán (libero), Piti Richárd, Bitó Attila, Farkas Baráti Attila, Fülöp Norbert, Inhoff Attila, Filius István Zoltán, Borsi Levente(libero), Honti Szilárd, Sarnyai Ákos, Demcsák Balázs, Nagy Zsolt, Csányi Dániel
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2019. december 5., csütörtök
Hír
2019. december 4., szerda
Képgaléria
2019. december 4., szerda
Képgaléria
Képgaléria
Hír
2019. december 2., hétfő

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com