Jelszóigénylés

Végre kezdődik a szezon!

Megosztás:
Megjelent: 2020. szeptember 10., csütörtök
Az U15-ös bajnokságban leány és fiú csapatunk is megszerzi első tapasztalatait.

Mindig izgatottan várjuk az új szezont, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után ez fokozottan igaz. A játékosaink fél éve nem szerepeltek tétmérkőzésen, és most lelkesen számolják, mennyit kell még aludni az első bajnoki meccsekig. Hamarosan eljön a várva várt nap, az U15-ös I. osztályú bajnokságok hétvégi nyitányával végre kezdetét veszi az új idény!Leány csapatunk szombaton Jászberényben, fiú együttesünk pedig vasárnap Dágon szerepel. Mindkét tornán a tapasztalatszerzés az elsődleges cél, és persze újra fel kell venni a tétmérkőzések ritmusát. Mindig mosolygós gyerekek lépnek pályára, de biztosak vagyunk benne, hogy most különösen nagy lesz az öröm.

– Mindannyian nagyon vártuk ezt a pillanatot, de a járvány miatt még most is azt mondom: jöjjön is el ez a pillanat, és tényleg kezdjük el a szezont, majd fejezzük is be rendesen, hiszen ez mindannyiunk elemi érdeke – hangsúlyozta Strezeneczki Gyula, az Szegedi RSE “Narancs” együttesének vezetőedzője. – Július végén kezdtük a felkészülést több korosztályt képviselő társaságunkkal. Kezd homogénné válni a keret, de a csapatépítés folyamatos. Másfél-két hónap még biztosan kell, mire teljesen azt látom viszont a pályán, amit elképzeltem, de már most nyugodtan mondhatom: van fantázia a csapatban! A házigazda mellett a Vasas és az UTE lesz az ellenfelünk, tehát remek utánpótlással rendelkező klubok, így első tapasztalatszerzésnek szuper lesz ez az alkalom – véli a tréner.A fiúk a Kaposvár, az Eger és a házigazda Dág ellen szerepelnek vasárnap, a riválisok pedig komoly jelentőséggel bírnak, hiszen ebben az idényben nem csoportokba rendezik a csapatokat, hanem a 12 együttesből álló bajnokságban mindenki találkozik mindenkivel.

– Sokkal jobb ez a felosztás, hiszen több tapasztalatot tudunk így szerezni – jegyezte meg Csányi Dániel vezetőedző. – Számunkra egyébként is most ez a fő szempont, hiszen tanuló szezonja lesz ez a csapatnak, mivel a gyerekek kétharmada most kezdi a nagypályás játékot. A stabil alap megszerzése után a következő idényben lehet majd komolyabb célokat megfogalmazni. Most sokkal fontosabb, hogy mindenki szívvel-lélekkel játsszon, és még akkor is mosolyogjanak a gyerekek, amikor hátrányban vagyunk. Ez most örömjáték lesz, nincs rajtuk teher! A Kaposvár a neve alapján kimagaslik majd a mezőnyből, a Dággal már játszottunk korábban szoros derbiket, az Eger is stabil csapat, így biztosan hasznos tapasztalat vár ránk – nyilatkozta a mester.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2020. szeptember 25., péntek
Hír
2020. szeptember 24., csütörtök
Hír
2020. szeptember 23., szerda
Hír
2020. szeptember 22., kedd
Hír
2020. szeptember 18., péntek
Hír
2020. szeptember 17., csütörtök
         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com