Jelszóigénylés

A 2016/2017-es női junior NBII-es bajnokság az edző szemével

Megosztás:
Megjelent: 2017. augusztus 9., szerda
Strezeneczki Gyula értékeli a női junior csapat teljesítményét.

Strezeneczki Gyula a 2016/2017-es versenyévben a Szegedi Röplabda Sportegyesület serdülő és junior csapatai mellett a szegedi felnőtt csapat felkészítését és versenyeztetését is ellátta. Több, mint 5000km utazással és 60 mérkőzéssel a háta mögött értékeli most a junior csapat szezonját. (A 2016/2017-es serdülő bajnokság edzői értékelését itt tekinthetik meg!)

Hogyan indult, és milyen érzésekkel záródott a szezon?

A 2016/2017-es szezon volt a csapat második éve az EHÖK SE junior együtteseként az NB-II junior bajnokságában. Reméltem, hogy fel tudunk nőni a „junior” névhez, tudván azt, hogy a csapatunk „idősebb” játékosai még mindig csak ifik, a fiatalabbak pedig serdülő korúak. Elmondhatom, hogy a lányok felvették a kesztyűt! A bajnokságot végül az 5-ik helyen zártuk, úgy, hogy a 4-ik helyezettel azonos pontszámmal végeztünk.  A 21 mérkőzésünkből 11-et megnyertünk, ez nagy előrelépés a tavalyi évhez képest! Természetesen nagyon szubjektív, de sikeresnek értékelem a bajnokságot!

A junior bajnokságban 21 mérkőzés, illetve csak a junior csapat majdnem 4000km-t utazott. Hogyan bírták a lányok a terhelést?

Játszottunk nagyon jó mérkőzéseket, viszont voltak meccsek, amik után hiányérzet maradt bennem... Sokat fejlődtek a lányok mind technikailag, mind taktikailag, természetesen a hiányosságok is megmutatkoztak. Sajnos nem kerültek el bennünket a sérülések, többször előfordult, hogy egy-egy játékos családi vagy tanulmányi elfoglaltság miatt nem tudott velünk tartani mérőzésekre, felforgatott csapattal kellett kiállnunk, de a lányok megmutatták, hogy tudnak és akarnak is egymásért játszani, küzdeni.

Valóban sokat utaztunk, sok lemondást követelt a gyerekektől az elmúlt év, amit szülői támogatás nélkül nem lehetett volna végigcsinálni! Szeretném megköszönni a SZÜLŐK és az egyesület vezetésének,  hogy hittek bennünk, támogattak bennünket, és amikor kellett, építő kritikát fogalmaztak meg!

A 2017/2018-as szezon egy újabb nagy kihívás lesz, hiszen az SZRSE színeiben indul szegedi női felnőtt csapat az NBII-es bajnokságban, a junior csapatra alapozva. Milyen érzésekkel várod a következő szezont?

Újabb komoly feladatot kell együtt megoldanunk. Az átalakuló bajnoki rendszer következtében csapatunknak, néhány felnőtt korú játékossal kiegészülve, az NB-II felnőtt bajnokságban kell helyt állnia. Ez nagyon érdekes feladat lesz! Komoly kihívás! Hiszem, hogy együtt, a csapat, a szülők, a vezetők meg tudunk felelni a kihívásnak.

Köszönjük egész éves kitartó munkád! Hajrá SZRSE!

 

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com