Jelszóigénylés

A Szegedi RSE 2 Tatabányára utazik az OGYB küzdelmeire

Megosztás:
Megjelent: 2018. március 30., péntek
Fiatalabb átlagéletkorú gyermek csapatunk szombaton vívja meg a C-4 csoport utolsó mérkőzéseit.

Március 30-án szombaton az Országos Gyermek Bajnokság Elődöntő-helyosztó szakasz C-4 csoportjának 2. fordulóját rendezik meg Tatabányán, ahol a házigazda Tatabányai RSE mellett a Kertvárosi SE, a Szolnoki SSI, valamint a Szegedi RSE 2 csapata vesz részt.

Az első fordulóban elért eredmények alapján a csoportot jelenleg a hibátlan mérleggel álló Szolnoki SSI vezeti, ők magabiztosan, szettveszteség nélkül hozták le mindhárom mérkőzésüket. Dávid Tibor együttese a csoporttabella második helyén áll két győzelemmel és egy vereséggel, mögöttük a Tatabányi RSE, majd a Kertvárosi SE foglal helyet a rangsorban. A Szegedi RSE 2 célja ismét minimum két győzelem megszerzése a tapasztaltabb mezőnyben, a szolnokiak legyőzése nagyon kimagasló eredmény lenne csapatunktól, de nem lehetetlen feladat Kiss Nóráéknak.

Az Elődőntő-helyosztó szakasz 2. fordulóját követően kialakuló végleges csoportsorrendek alapján a C-4, C-5, és C-6 csoportok azonos helyezettjei egy végső helyosztó tornát játszanak egymással.

A tatabányai torna szegedi érdekeltségű programja:
11:30 Szolnoki Sportcentrum Sportiskola - Szegedi RSE 2
14:30 Tatabányai RSE – Szegedi RSE 2
16:00 Szegedi RSE 2 – Kertvárosi SE

Hajrá Szegedi RSE!!!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com