Jelszóigénylés

Két vereség és egy győzelem a fiú OGYB fordulón

Megosztás:
Megjelent: 2018. március 6., kedd
A két szorosabb 3:1-es vesztes mérkőzés ellenére még van remény a továbbjutás kiharcolására.

Március 4-én fiú gyermek csapatunk Kaposvárra látogatott az Országos Gyermek Bajnokság Elődöntő szakaszának 1. fordulójára. A Szegedi RSE teljes kerettel utazott az erőfelmérőre, ahol a házigazda mellett a Szolnoki RA és a Kunhegyes SE csapatai szerepeltek. A mieink a középszakaszbeli csoportjukat megnyerve jutottak az Elődöntőbe, ahonnan a négy csapatos csoport 1-2. helyezettjei juthatnak be a 6-os döntőbe.

A Kaposvár ellen jó játékot produkáltunk az első két játszmában, a kedző szettben egy izgalmas végjátékot követően sikerült is megszereznünk a vezetést. Ezt követően beerősített a házigazda, aminek eredményeként fokozatosan esett szét a nyitásfogadásunk és a mezőnyvédekezésünk, és ezt a mérkőzés hátralevő részében könyörtelenül kihasználta a jó erőkből álló ellenfelünk, megnyerve így a mérkőzést.

A Szolnoki RA ellen szintén két játszmáig tartott a koncentrációnk, a szoros játékrészeket követően 1:1 volt az állás a párharcban. Ezek után a mieinknél ismét becsúszott pár ki nem kényszerített hiba, nem tudtuk normál támadásokkal befejezni a labdameneteket, majd az utolsó játszmára teljesen hitehagyottá váltak játékosaink, így a szolnokiak örülhettek a győzelemnek.

A Kunhegyes ellen a simán nyert első játszma után sajnos kiengedtünk, és 8 pontos hátrányt végül kínkeservesen ledolgozva nyertük meg a második szettet. A harmadik felvonás szerencsére egyszerűbbre sikeredett, itt már mi irányítottuk a mérkőzést, így 3:0-ra nyertük meg az összecsapást.

Ezzel a győzelemmel megmaradt a remény, hogy az áprilisi szegedi fordulón egy ennél sokkal összeszedettebb és koncentráltabb játékkal kiharcoljuk az országos döntőbe jutást.

Szegedi RSE - Kaposvár RA 1:3 (26:24; 21:25; 18:25; 14:25)
Szegedi RSE - Szolnoki RA 1:3 (22:25; 25:21; 16:25; 9:25)
Kunhegyes SE - Szegedi RSE 0:3 (18:25; 29:31; 16:25)

Szegedi RSE: Szathmári Szabolcs, Varga Tamás, Varga Medárd, Gergely Zsolt, Somosi Levente, Pintér Barnabás, Gera Bálint, Janó Csongor, Szunyogh Szabolcs. Edző: Varga Tamás.

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com