Jelszóigénylés

Strandröplabda: irány a Balaton!

Megosztás:
Megjelent: 2021. július 22., csütörtök
Gyenesdiáson felnőtt és utánpótlás szinten is képviseli magát az SZRSE.

Hétvégén rendezik a Gyenesdiás Opent, amely a strandröplabdához az egyik legjobb magyar helyszín, hiszen a Balaton partján lehet játszani. Népszerű célpont tehát a szakágban, így nem is meglepő, hogy az SZRSE-t felnőtt és utánpótlás szinten is képviselik sportolóink. A férfi kiemelt A-kategóriás viadalon Bodnár Lajos a békéscsabai színekben induló Filius István Zoltánnal áll ki, a női U18-as korosztály négycsillagos megmérettetésén pedig újra összeáll Kiss Nóra és Nagy-Hegyesi Réka.Bodnár Lajos a múlt héten Boros Gáborral kiesett a legutóbbi Mesterverseny selejtezőjében, így most a javítás lenne a cél, de sajnos az összeszokott, és ob-döntőt megcélzó duó egyik tagja tud csak pályára lépni.

– Sajnálom, hogy Gábor most nem tud velem tartani, de így is mindent megteszek, hogy gyarapítsam a pontszámainkat. A döntő még nem veszett el, lesz még pár verseny, ahol indulhatunk, és kevesebb pontot is kell megvédenünk, mint a legtöbb riválisunknak. Mindent beleadunk Filius Istvánnal – ígérte Bodnár Lajos.A női mezőnyben Kiss Nóra és Nagy-Hegyesi Réka újra egy párost alkot majd, hiszen első közös versenyük annyira jól sikerült – ezüstérmet szereztek –, hogy nem is volt kérdés a folytatás. Réka izgult akkor jobban, hiszen debütált a szakágban, így az első élmények után őt kérdeztük az újabb kalandról.

–  Nincs konkrét célkitűzés azon felül, hogy próbáljuk kiadni magunkból a maximumot, hiszen ez a nyár az összeszokás jegyében telik – kezdte a beszélgetést Nagy-Hegyesi Réka. – Az elmúlt hetekben nyaraláson is voltam, ahogy most Nóri is, így egy hete már nem edzettünk közösen. Ezért az a legfontosabb, hogy az első egy-két mérkőzésen minél gyorsabban visszarázódjunk. Feltöltődve érkezünk tehát Gyenesdiásra, már nagyon várom! A pihenés közben is volt edzés, én például itthon a futógépen gyűjtöttem a kilométereket, illetve a húgommal is tudok játszani. Luca 2007-es születésű, szintén az SZRSE tagja, ügyes játékos és már most nagyon érdekli a strandröplabda is, így remek partner a felkészülésben. Érzem, hogy a játék minden területén sokat kell fejlődni, főleg azokban a technikai elemekben, amelyek kizárólag erre a szakágra jellemzőek és teremben nem lehet gyakorolni – jegyezte meg Réka.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com