Jelszóigénylés

Bajnokesélyes játékkal köszöntenék 2021-et

Megosztás:
Megjelent: 2021. január 22., péntek
Idei első mérkőzésén dominálni szeretne a Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata.

A Salgótarján vendégeként az őszi szezonban lehengerlő játékot mutatott be a Vidux-Szegedi RSE női együttese, most pedig ugyanez a cél, csak hazai pályán: az év első NB II-es mérkőzésén szombaton 16 órától az újszegedi sportcsarnokban lehet megmutatni, hogy ki a jobb! Az SBTC otthonában bajnokesélyeshez méltóan szerepeltünk, és ez is volt Tátrai Sándor vezetőedző kérése, amit a lányok teljesítettek. Jó lenne egy hasonló sikerrel indítani az évet.Legutóbb egy hónapja, még közvetlenül karácsony előtt vívott tétmérkőzést a Vidux-Szegedi RSE, majd jöhetett két hét teljes pihenő.

– Szuper volt, hogy az ünnepek alatt teljesen el lehetett felejteni a röplabdát. Mármint a játékosoknak, hiszen egy edző mindig ezen gondolkodik – kezdte a beszélgetést Tátrai Sándor. – Meglett a szünet hatása, a lányok kipihenten vetették magukat a munkába, méghozzá teljes létszámban, se karantén, se betegség, se sérülés nem hátráltatott minket. Az első néhány edzésen persze látszott a kihagyás, de most már a tréningeken eljutottunk arra a szintre, amire szerettem volna, a hozzáállással is meg vagyok elégedve. Nem szabad, hogy szombati ellenfelünk gondot okozzon, ezért nem is készülünk külön rájuk, koncentrált játékkal be kell gyűjtenünk a bajnoki pontokat – nyilatkozta a tréner.

Időközben átalakult a tabella, hiszen csak a felnőtt együttesek maradtak a csoportunkban. Ennek megfelelően hibátlan mérleggel vezetünk a Kecskemét, a Szolnok, a KISTEXT és a Salgótarjáni BTC előtt.– Jó érzés a tabellára nézni, az ellenfelek már talán tartanak is tőlünk, de az ilyen helyzetek az éllovasok vállát is nyomni szokták. Nem érzem, hogy nálunk ezzel gond lenne, persze már nagyon várjuk a Kecskemét elleni rangadót, hogy bizonyítsunk. Arra a derbire készülünk már most is, hiszen az a meccs a legfontosabb kérdéseket el is döntheti a csoportban. Az SZRSE TV első adásában azt mondtam, hogy szeretném, ha minél fényesebb éremért küzdhetnénk a szezon végén, és ezt most is tartom – hangsúlyozta Tátrai Sándor.

NB II Női Bajnokság Kelet-B-csoport, Szeged
16:00 Vidux-Szegedi RSE - SBTC
Vezetőedző: Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com