Jelszóigénylés

Megvan az első siker a rájátszásban!

Megosztás:
Megjelent: 2021. február 27., szombat
Több szakaszban parádésan játszva győztük le a legerősebb ellenfélnek tartott BVSC-t.

A Vidux-Szegedi RSE női csapata megszerezte első győzelmét az NB II rájátszásában, az Etelka sori sportcsarnokban 3:1-re legyőzte a BVSC-Zugló együttesét! A harmadik szettben volt egy kis megingás, de a mindent eldöntő játékrészben rendkívül magabiztos teljesítménnyel bizonyítottak Tátrai Sándor tanítványai.Izgalmas meccset vártunk, és meg is kaptuk. Már az első szettben a körmünket rágtuk, hiszen 22:18-as szegedi vezetés után zsinórban öt pontot szerzett a BVSC. Úgy tűnt, mintha kicsit szétestünk volna, de az SZRSE megmutatta az erejét, minden energiáját mozgósítva 26:24-es eredménnyel behúzta a nyitószettet.

Ez a részsiker meg is adta a lendületet, legalábbis egy időre, hiszen a második szettben 5:0-ra megléptünk, de 9:9-nél már időt kellett kérni, a megnyugtató előny villámgyorsan kicsúszott a kezünkből. A folytatásban pár nagyon vagány szegedi akció is segített, hogy tartsuk a lépést a zuglóiakkal, majd a hajrában ismét odatettük magunkat, így egy lépésre kerültünk a győzelemtől.

Bizonyára az összes szegedi játékosban felvillant a múlt heti dráma emléke, hiszen kétszettes előnyből buktuk el a Kispest elleni derbit. Fontos lett volna, hogy ezt elkerüljük, és magunknak is bebizonyítsuk: a rájátszásban is tudunk simán nyerni. Sajnos nem jött össze, ezúttal ugyanis szinte végig a fővárosi rivális irányított, és magabiztosan, 25:19-es szettel szépített.

Nagyon kellett az újabb jó kezdés, például egy olyan, mint a második szettben. A lányok nagy örömet okoztak, ugyanis egy annál is jobb rajtot vettek: 9:2-re meglépett a Vidux-Szegedi RSE. 12:4-nél időt kértek a vendégek, de nem tudtak minket kizökkenteni, a taktikai értekezlet után rögtön az első labdamenetet egy óriási ütéssel nyertük. Ha közbejött egy-egy hazai baki, nem törte meg a lendületet, utána mindig jött egy extra szegedi akció. Ilyen magabiztos játékkal nem is lehetett kérdés, hogy megszerezzük az első győzelmet a rájátszásban, végül 25:14-re hoztuk a szettet. Szép volt, lányok!

Tátrai Sándor: – Ugyanolyan jól játszottunk, mint a Kispest ellen, majd ugyanúgy jött egy holtpont a harmadik szettben, de most ezen át tudtunk lendülni. Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy csapatként erősek legyünk, biztassuk a társakat a nehéz helyzetekben, felfelé húzzuk és segítsük egymást, és ennek eredménye jól látszott a negyedik szettben. Egyre több tapasztalatunk van a nehéz helyzetek kezelésében, ez a rutin is kezd beérni. Megérezték a játékosok a bátor játék ízét, és bele is jöttek. Minden elismerésem a lányoké, fizikálisan és taktikailag is kiadtak magukból mindent, szívvel-lélekkel játszottak!


Női NB II Bajnokság Kelet Felsőház, Szeged
Vidux-Szegedi RSE - BVSC-Zugló 3:1 (26:24)(25:22)(19:25)(25:14)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: dr. Fürdök Nóra, Nagy Mína, Hűse Zsófia, Fürdök Lilla, Szatmári Júlia, Kovács-Fiskus Fanni. Csere: Andó Viola (libero), Ádám Dóra (libero), Nyers Noémi, Bálint Viktória, Dr. Szalenko-Tőkés Ágnes, Nagy-Hegyesi Réka, Kertai Júlia, Farkas Antónia.
Vezetőedző: Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com