
A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata vasárnap 18 órakor Debrecenben lép pályára a DSZC-Eötvös DSE együttese ellen.
A mérkőzés különleges és rendkívül nagy jelentőséggel bír csapatunk számára, ugyanis az NB I-be való feljutásért folytatott párharc első fordulója lesz. Játékosaink erre az időszakra, megmérettetésre készültek a teljes szezon alatt: az első pillanatoktól kezdve arra vártak, azért dolgoztak, hogy bebizonyíthassák, ott van a helyük a bajnokság első osztályában. A párharcban pedig mindent meg fognak tenni, hogy ehhez méltó teljesítményt tudjanak nyújtani.
Milodanovics Andrea: - Elérkezett az az idő, amikor a befektett munkát meg kell mutatnunk. Azt, amit évek alatt értünk el, a kemény edzésekkel, tapasztalattal. Most fog eldőlni, hogy feljutunk-e az NB I-be, vagy sem. Efelől egyáltalán nincsenek kétségeim, a csapat teljes mértékben készen áll. Nagyon izgatottak vagyunk, mindenki várja, hogy belevágjunk ebbe a harcba.
Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II, Debrecen
2023.05.21. 18:00 DSZC-Eötvös DSE - Vidux-Szegedi RSE
Vezetőedző: Milodanovics Andrea
Másodedző: Piti Richárd.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 18., hétfő
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 18., szombat
- Képgaléria2020. január 28., kedd
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 11., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 28., hétfő
- Képgaléria2020. október 12., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. november 2., hétfő
- Képgaléria2020. december 23., szerda
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 16., kedd
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 29., hétfő
- Képgaléria2021. április 20., kedd
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 19., kedd
- Képgaléria2021. november 2., kedd
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 30., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 22., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Videó2022. február 23., szerda
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 9., szerda
- Képgaléria2022. március 23., szerda
- Képgaléria2022. március 29., kedd
- Képgaléria2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Videó2022. május 4., szerda
- Videó2022. augusztus 14., vasárnap
- Képgaléria2022. szeptember 18., vasárnap
- Videó2022. szeptember 30., péntek
- Képgaléria2022. október 4., kedd
- Képgaléria2022. október 11., kedd
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Képgaléria2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 16., szerda
- Képgaléria2022. november 22., kedd
- Képgaléria2022. december 7., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 22., szerda
- Képgaléria2023. március 24., péntek
- Videó2023. március 28., kedd
- Képgaléria2023. március 29., szerda
- Videó2023. április 7., péntek
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 10., szerda
- Képgaléria2023. május 18., csütörtök
- Képgaléria2023. május 24., szerda
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Képgaléria2023. május 30., kedd