Jelszóigénylés

Végre hazai bajnoki!

Megosztás:
Megjelent: 2021. október 8., péntek
Vasárnap 17 órától a Salgótarjánt fogadja női csapatunk a Lila iskolában.

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata a múlt heti győztes szezonrajt után végre hazai pályán is bajnokit játszhat. Vasárnap 17 órától a Lila iskolában lehet szurkolni a lányoknak, az ellenfél a Salgótarján lesz. Együttesünk az élvonalba jutást tűzte ki célként, így a magabiztos győzelem reális elvárás lesz.A vendégek az előző szezonban egyáltalán nem okoztak gondot a Vidux-Szegedi RSE számára, csapatunk otthon és idegenben is 3:0-ra nyert a Salgótarján ellen. Most sem lehet más a célkitűzés, főként hogy megerősödött keretünk, és már a betegségek és sérülések is alig hátráltatják a keretet, vasárnap már csak Ines Pereira nem léphet pályára.

– Sima sikert szeretnék elérni a lányokkal, ez nem is lehet kérdés – kezdte nyilatkozatát Milodanovics Andrea vezetőedző. – E heti ellenfelünk várhatóan nem lesz olyan erős, mint múlt héten a Gödöllő volt, de az ilyen meccsek szoktak lenni a legnehezebbek, így kíváncsi leszek a teljesítményünkre. Maximális koncentrációt és küzdeni akarást várok a tanítványaimtól, akkor is, ha simán vezetünk – hangsúlyozta a tréner.

NB II - U21 Női Bajnokság Alapszakasz, Szeged
17:00 Vidux-Szegedi RSE – SBTC
Vezetőedző: 
Milodanovics Andrea

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com