Jelszóigénylés

Karácsonyra diadalt szeretnének

Megosztás:
Megjelent: 2022. december 15., csütörtök
A Kunhegyes TKKSE ellen küzd meg NB II-es csapatunk

December 18-án, vasárnap 10:30-tól kezdődik majd 2022 utolsó mérkőzése a Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata számára. A megmérettetést idegenben, a Kunhegyes TKKSE otthonában rendezik majd.

NB II-es együttesünk bizakodóan áll a találkozóhoz, hiszen az idei szezonban már volt szerencséjük megmérkőzni a Kunhegyes TKKSE csapatával, erről a találkozóról pedig hárompontos győzelemmel távozhattak. Játékosaink így magabiztosan készülnek a hétvégi fordulóra. Nem titkolt céljuk, hogy ismét hasonló eredményt szeretnének elérni, mint a korábbi mérkőzésen. 

- Milodanovics Andrea: Azt gondolom, ettől a fordulótól is ugyanazt az élményt várhatjuk, mint a korábbi összecsapásunktól: egy tanulságos küzdelmet, valamint magabiztos győzelmet. Úgy készülnek a játékosaim is, hogy minél többet profitálhassunk ebből a mérkőzésből: fejlődjünk, tapasztaljunk, kipróbálhassuk magunkat különböző felállásokban. 


Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet Alapszakasz, Kunhegyes
2022.12.18. 10:30 Kunhegyes TKKSE - Vidux-Szegedi RSE
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com