Jelszóigénylés

Csak a szokásos: kemény csatában nyertünk

Megosztás:
Megjelent: 2019. december 11., szerda
Ideiglenesen a tabella élére ugrott a Vidux-Szegedi RSE.

Tátrai Sándor vezetőedző már biztosan örülne egy nyugodtabb bajnokinak, de persze a lényeg mindig a győzelem. Ezt a célt pedig rendre eléri a Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata, ahogy most is, ezúttal a Palota RSC ellen. Az utóbbi hetekben megszokott forgatókönyv változatlan maradt: a szetteket tekintve simának tűnik a szegedi siker, de a szettekért – a mai találkozón az első két játékrészben – nagy csatát kellett vívni.
– Csak a szokásos, az első két szett kemény, szenvedős volt, de behúztuk, ami újfent mutatja a csapatunk erejét – kezdte az értékelést a vezetőedző. – Mindig felállunk a nehéz helyzetekből, ami bizonyítja, hogy simábban is tudnánk nyerni, csak valahogy nem jön össze. Az első szettben ötpontos hátrányunk is volt, de fordítottunk, amiért ismét dicséret illeti a lányokat. A második szorosabban alakult, de a végén újra helyén volt a szívünk. A harmadik szettre már talán felőröltük az ellenfelet, ekkor már riválisunk nem tudott komoly erőket mozgósítani – mondta Tátrai Sándor.

A Vidux-Szegedi RSE ezzel nem csak a felnőtt NB II-es kategória különversenyében, de a Keleti A-csoport teljes mezőnyét tekintve is élre ugrott. Persze ez csak ideiglenes, hiszen a Békéscsaba nem játszott, de mégis jó érzés ránézni a tabellára.

– Jövő héten pont a Békéscsaba ellen játszunk, jó lenne, ha az évzáró bajnokink laza, ünnepi hangulatban telne. Mondtam is a lányoknak, hogy ne görcsöljenek rá, hiszen a mai győzelmünkkel elsőszámú üldözőnket, a Palotát leszakítottuk, így nyugodtan várhatjuk a folytatást. Bármilyen szorosak is legyenek ezután a szettjeink, később is tudom majd, hogy a lányok meg tudják csinálni. A bizalom megvan. Sokszor nagyon el kell találni, hogy milyen cserével a legjobb belenyúlni a meccsbe, de eddig mindig sikerült, hiszen mindenki hozzá tudott tenni a játékhoz, ettől is vagyunk erős csapat – véli a tréner.


NBII Női Bajnokság Kelet A-csoport, Szeged
Vidux-Szegedi RSE - Palota RSC
Vidux-Szegedi RSE:
Fürdök Lilla, Németh Hanna, Nagy Mína, Kertai Júlia, Nagy Karola, Farkas Antónia, Ádám Dóra (libero), Pálvölgyi Eszter (libero), dr. Fürdök Nóra, Hűse Zsófia, Hámori Janka, Sipka Bernadett
Vezetőedző: Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com