Jelszóigénylés

Megérdemelték a csokit!

Megosztás:
Megjelent: 2021. december 5., vasárnap
Minden játékos élt a lehetőséggel a Salgótarján ellen.

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata rendkívül magabiztos, háromszettes sikert aratott a Salgótarján vendégeként. Minden játékos dicséretet kapott, és egy kis meglepetés is várta a lányokat.

Sérülések és betegségek miatt is adott volt a lehetőség, hogy bőségesen kapjanak játékpercet azok a szegedi röplabdázók, akik eddig kevesebbet voltak pályán. Így is történt, mindhárom szettben más-más felállásban játszott a Vidux-Szegedi RSE. Mindenki élt a lehetőséggel, végig remekeltek a lányok. 

Ünnepi hangulat volt a jutalom: Milodanovics Andrea töltötte be a Mikulás szerepét, a meccs után ugyanis mindenki cipője tele volt csokival az öltözőben, majd az időjárásnak köszönhetően hógolyózással is lehetett ünnepelni.

Milodanovics Andrea: – Örülök, hogy mindenkinek tudtam lehetőséget adni és mindenki jó teljesítményt is nyújtott. Nem volt összeszokott a csapat, ennek ellenére is jól játszottunk.

SBTC – Vidux-Szegedi RSE 0:3 (7:25, 18:25, 17:25)
Női röplabda NB II, alapszakasz, D csoport, 8. forduló. Salgótarján, 10 néző. Vezette: Ladányi, Oláh.
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök Lilla, Kádár Gréta, Nyers Noémi, Hűse Zsófia, Gulyás Vivien, Farkas Antónia. Csere: Kiss Boglárka (libero), Kiss Nóra, Császár Nikolett, Kiss Anna, Szalay Kata, Nagy Léna (libero).
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com