Jelszóigénylés

Női csapatunk is elkezdi a bajnokságot

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 9., szerda
A Vidux-Szegedi RSE a fővárosi Palota RSC vendége lesz az NB II nyitófordulójában.

Férfi csapatunk remek helytállással kezdte saját bajnokságát, most a hölgyeken a sor, hiszen a női felnőtt NB II is elrajtol. A Vidux-Szegedi RSE a másodosztályú bajnokság nyitómérkőzésén lép pályára, a fővárosi Palota RSC vendége lesz szombaton 13 órától.

Ezúttal a Kelet A csoportba kapott besorolást női csapatunk, így ismét változnak az ellenfelek.

– Éppen ezért nehéz is megjósolni, hogy milyen célkitűzések lennének reálisak a lányokkal szemben – kezdte a beszélgetést Tátrai Sándor vezetőedző. – A legfontosabb, hogy a keretünk stabil legyen, játékosaink pedig tovább fejlődjenek. A csoporton belül az éremszerzést nem tartom kizártnak, erre törekszünk. Viszont hangsúlyozom: az eredménykényszer nem nyomhatja a tanítványaim vállát, hiszen hosszútávban gondolkodunk, a fejlődésük a legfontosabb – jegyezte meg a tréner.

Az NB II-es női csapat felkészülése augusztusban kezdődött, a már hagyományosnak mondható hollókői edzőtábor is szerepelt a programban.

– Az elvégzett munkával, és annak minőségével abszolút elégedett vagyok. Nagyon motiváltak a lányok, az NB II-es tanulóév után látják, hogy mire számíthatnak, és tudják, mit kell tenniük a sikerekért. Szépen dolgoznak, nem nagyon kell felemelni a hangomat. Keményen és határozottan játszanak az edzéseken, ezt szeretném viszont látni a bajnokikon is – mondta a mester.

Az első ellenfélről nem sokat tudni, így nem is a fővárosi riválisra koncentrál a csapat.

– Nehéz megmondani, hogy milyen kerettel állnak majd ki ellenünk, így jobb is, ha kizárólag magunkra koncentrálunk. Egyre pontosabban és dinamikusabban játszanak a lányok, ha ezt ezen a bajnokin is bizonyítják, akkor már elégedett lehetek velük. A játék képe a fontos, nem a végeredmény. Az új csoport miatt a szombatihoz hasonlóan zsákba macskák lesznek az első találkozások az ellenfelekkel, de előny, hogy kevesebbet kell majd utaznunk, mint az előző idényben – árulta el Tátrai Sándor.


U21-NBII Női Bajnokság Kelet A-csoport, Budapest 
13:00 Palota RSC - Vidux-Szegedi RSE
Vezetőedző:
Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com