Jelszóigénylés

Tükörsima győzelem az első hazai bajnokin!

Megosztás:
Megjelent: 2021. október 10., vasárnap
A Vidux-Szegedi RSE női csapatának nem okozott gondot a Salgótarján.

Nagyon vártuk ezt a pillanatot, végre hazai pályán is bemutatkozott női NB II-es csapatunk, a Vidux-Szegedi RSE a Salgótarjánt fogadta a Lila iskolában. Az NB I-be jutást célként kitűző szegedieknek nem okozott gondot a találkozó, sima háromszettes győzelmet arattak.

Az első szettben 12:1-re vezettünk, amikor időt kértek a vendégek, és jó ideig csak pár rossz hazai szervából tudott pontot szerezni a Salgótarján. Egy ilyen tükörsima meccsen nehéz fenntartani a maximális koncentrációt, így a szett végén becsúszott pár komolyabb szegedi hiba is – Milodanovics Andrea vezetőedző rögtön szóvá is tette őket –, de a szegedi szettsiker egy pillanatra sem forgott veszélyben.

A második szettben egyre több játékpercet kaptak utánpótlásunk képviselői, akik éltek is a lehetőséggel. Ebben a játékrészben is nyolc pontot engedélyeztünk a vendégeknek, de ebben az időszakban nyugodtabb és magabiztosabb volt a Vidux-Szegedi RSE játéka. A harmadik szettben 6:6-nál már volt egy kis izgalom, de még időben szintet léptek a szegedi lányok, és a folytatásban ismét azt hozták, amit vártunk tőlük.

Járt is a taps a meglepően népes publikumtól, a koronavírus-járvány alatt nem szoktunk hozzá a több mint 50 fős nézőszámhoz. A közösségi élmény miatt is örülünk, hogy beindult a szezon, amit két győzelemmel indított a Vidux-Szegedi RSE. Csak így tovább, lányok!

Milodanovics Andrea: – Folyamatosan elvártam egy komoly szintet a lányoktól, annak ellenére is, hogy milyen simán vezettünk szinte végig. Néha e szint alá kerültünk, ilyenkor fel is emeltem a hangom. Maximalistának kell lenni az ilyen sima meccseken is, hiszen itt is gyakorolni kell azt a koncentrációt, ami a szorosabb meccseken fontos pontokat hozhat. Mindig minden labdára figyelni kell!


NB II - U21 Női Bajnokság Alapszakasz, Szeged
Vidux-Szegedi RSE – SBTC 3:0 (25:8, 25:8, 25:17)
Vidux-Szegedi RSE: Bálint Viktória, Kádár Gréta, Nyers Noémi, Kovács-Fiskus Fanni, Fürdök Lilla, Hűse Zsófia. Csere: Kiss Boglárka (libero), Gulyás Vivien (libero), Nagy Mína, Kertai Júlia, Farkas Antónia, Nagy Léna, Kiss Anna, Szalay Kata.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Hír
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 18., hétfő
Képgaléria
Képgaléria
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 17., vasárnap
Hír
2021. október 15., péntek
Hír
2021. október 14., csütörtök
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com