Jelszóigénylés

Ez a csata sem volt könnyű, de ismét nyertünk

Megosztás:
Megjelent: 2019. december 8., vasárnap
Jászberényben is diadalmaskodott a Vidux-Szegedi RSE női csapata.

A Kecskemét után a Jászberény elleni NB II-es találkozó sem volt sima a Vidux-Szegedi RSE számára, de női csapatunk erejét mutatja, hogy az első, elvesztett szett után a többi játékrészt szoros csatában mind behúzta, így újabb nehéz, egyben nagyon megérdemelt bajnoki sikert aratott. Le a kalappal a csapat előtt, mindenkinek jár a gratuláció, most pedig jöjjön a mestermérleg.
– Megszenvedtük az utat, ez tette nehézzé az első szettet – kezdte értékelését Tátrai Sándor vezetőedző. – A folytatás sem volt könnyű, de szerencsére ezúttal is mindig volt egy játékosunk, aki adott valami pluszt, vagy az ellenfél egyik hibáját kihasználva tudtunk túllendülni egy-egy holtponton. Legutóbb is hasonló volt a koreográfia, de most nem kellett annyit cserélnem – jegyezte meg a tréner.

A szakembernek most nem is volt olyan sok variálási lehetősége, hiszen négy játékos is hiányzott a keretből.

– Nem feltétlen a szűkebb keret miatt lett nyögvenyelős a meccs. Mostanában kicsit görcsösebb a játékunk, dolgozni kell ezen a problémán. Lehet, hogy most rövidebb volt a cserepad, de onnan rengeteg támogatást kaptak a pályán lévők, a csapategységünk előtt le a kalappal! Örülünk a bajnoki pontoknak, hiszen ez volt a cél, de látszik: dolgoznunk kell azon, hogy az év zárásaként egymási után két hazai meccsünkön felszabadultabb játékkal rukkoljunk elő. Ez főleg szombaton, a Palota ellen lenne fontos! – hangsúlyozta Tátrai Sándor.

NBII Női Bajnokság Kelet A-csoport, Jászberény
Jászberényi RK - Vidux-Szegedi RSE 1:3 (25:22)(20:25)(19:25)(18:25)
Vidux-Szegedi RSE: Németh Hanna, Nagy Mína, Hűse Zsófia, Kovács-Fiskus Fanni, Dr. Szalenko-Tőkés Ágnes, Kertai Júlia, Nagy Karola, Farkas Antónia, Sipka Bernadett, Pálvölgyi Eszter (Libero)
Vezetőedző: Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com