Jelszóigénylés

Meglepték az idősebbeket, SZRSE-győzelem a jutalomjátékon!

Megosztás:
Megjelent: 2021. május 31., hétfő
A serdülő bajnokságban egy kecskeméti sikerrel zárta szezonját a leány gyerek csapat.

Beugró szerepben szezonzáró játéklehetőséghez jutott leány gyerek együttesünk, és élt is a kínálkozó alkalommal. A serdülő bajnokságban, tehát idősebb röplabdázókból álló ellenféllel kellett kiállni Kecskeméten, de ez nem ijesztette meg a szegedieket. Sőt: három szettben nyert az SZRSE a KESI “B” ellen, így sikerélménnyel búcsúzott az idénytől.A mérkőzés beharangozójában Strezeneczki Gyula jelezte, hogy nem az eredmény lesz a lényeg, csak szeretné, ha a lányok játszanának egy jóízűt. Ennek a célnak maximálisan megfelelt ez a remek hangulatú találkozó.

– Kiváló hozzáállással játszottak a lányok, meg is lepték a hazaiakat, a megérdemelt győzelemhez szívből gratulálok mindenkinek! Az önbizalmat adó eredménynél még fontosabb, hogy többféle variációt ki tudtunk próbálni, és bárki került számára ismeretlen posztra, nagyszerűen megoldotta a feladatot. Az idősebb ellenfelektől sem illetődtek meg a lányok, sőt, doppingként hatott rájuk a helyzet, ennek szintén örülök. Remek lezárása volt az idénynek ez a mérkőzés. Köszönetet szeretnék mondani minden játékosnak, hiszen a járványhelyzet miatti változásokhoz példamutatóan alkalmazkodtak, bárhogy is alakult a munka, mindig odatették magukat az edzéseken és a mérkőzéseken is – dicsérte tanítványait Strezeneczki Gyula vezetőedző.


Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB III.osztály, Kecskemét
KESI 'B' - Szegedi RSE Fekete 0:3 (13:25)(21:25)(17:25)
Szegedi RSE Fekete: Gigacz Maja, Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Deák Angelina, Mihály Annamária, Herceg Viktória, Nagy-Hegyesi Luca, Eszik Sára, Hartai-Rácz Gaia, Szentkereszty Stefánia
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. június 10., csütörtök
Képgaléria
2021. június 9., szerda
Képgaléria
2021. június 8., kedd
Képgaléria
         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com