Jelszóigénylés

Eljött a visszavágás ideje: jön a Sümeg!

Megosztás:
Megjelent: 2019. november 20., szerda
Vasárnap 17 órától a Lila iskolában vív bajnokit a Vidux-Szegedi RSE.

A férfi NB I-ben a Pécs ellen már megszereztük az első győzelmünket, a Vidux-Szegedi RSE most arra készül, hogy ismét hazai pályán nyerjen: vasárnap 17 órától a Lila iskolában a Sümeg ellen lép pályára élvonalbeli csapatunk. Ez a meccs egyben visszavágási és bizonyítási lehetőség is lesz, hiszen idegenben kikaptunk a Sümegtől.
– Túltettük magunkat a sümegi mérkőzésen és keményen dolgozunk, hogy saját közönségünk előtt bizonyítsunk – mondta Nusser Elemér vezetőedző.

Az A-csoport erőviszonyai alapján a Pécs és a Sümeg elleni találkozók tűnnek a legfontosabbnak, de nem szabad, hogy ez túl nagy terhet tegyen a játékosok vállára.

– Ez még egy tanuló időszak, tavasszal érünk majd oda, ahová az első szezonban akartunk. Ettől persze hozni kellene ezt a rangadót, viszont azt is meg kell jegyezzem: a két csapat annyira hasonló tudást képvisel, hogy leginkább az aznapi forma dönt majd – véli a tréner. – Éppen ezért a formaidőzítés is célunk volt, ennek megfelelően múlt héten a fizikális felkészülésen volt a hangsúly, ezen a héten pedig a gyorsításon és a taktikai elemeken.

A sümegi találkozón már képet kaptunk a rivális erősségeiről, erről is beszéltünk Nusser Elemérrel.

– Kiváló centerük van, és egy rutinos szélső ütőjük, de semmiképp sem gyengébb a keretünk. A Sümeg alapjátéka elég stabil, mi is ezt szeretnénk elérni. Látom, hogy a srácok szeretnének bizonyítani, a motivációval sosem volt baj, az akaraterejük most fontos erősségünk lehet – nyilatkozta Nusser.

Természetesen a közönség is nagy erőt adhat a hazai összecsapáson, ezt a vezetőedző is kiemelte.

– A Pécs ellen is láttam a srácokon, milyen sokat jelentett nekik a buzdítás. Nagy szükségünk lesz erre, és külön csábító tényező lehet az érdeklődőknek, hogy ez egy ki-ki meccs lehet. Izgalmas és látványos bajnokira számítok, ahol a röplabda is dominál, nem csak az akarat – fogalmazott a mester.  

NBI Férfi Bajnokság, Szeged 17:00
Vidux-Szegedi RSE Sümegi Röplabda Egyesület
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Jelezd Te is, hogy ott leszel a mérkőzésen a következőre kattintva: Facebook Esemény

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com