Jelszóigénylés

Óriási akaraterővel játszottak

Megosztás:
Megjelent: 2020. október 17., szombat
A kazincbarcikai kupamérkőzésen a szettgyőzelem esélye is felcsillant.

A Vidux-Szegedi RSE férfi csapata rendkívül nehéz időszakon van túl, hiszen többen elkapták a koronavírust, sérülések tizedelték a keretet, illetve az edzéshiány sem javította az elmúlt hetek hangulatát. A srácok viszont becsülettel dolgoztak ahányan és amikor csak tudtak, ennek pedig meg is lett az eredménye: a két U21-es játékossal kiegészülő legénységünk elismerésre méltóan helytállt az abszolút favorit Kazincbarcika otthonában a magyar kupa nyolcaddöntőjének odavágóján.
Már az is szép eredmény, hogy egy ilyen időszakot követően egy rendkívül erős ellenfél vendégeként mindhárom szettben szépen termeltük a pontokat, de a hab a tortán az utolsó részeredmény volt. A harmadik játékrészben megrángattuk az oroszlán bajszát, a szegedi szettgyőzelem esélye is felcsillant, a hazaik végül csak 25:23-ra nyertek ellenünk.

Nusser Elemér: – Szívből gratulálok a srácoknak, hiszen sokkal többet hoztak ki ebből a meccsből, mint amire számítottam. Az edzéshiány a labdabiztonságon érződött, de ezt óriási akaraterővel kompenzálták a fiúk. Biztos vagyok benne, hogy a harmadik szettet megnyerjük, ha edzésben vagyunk. Felnőtt keretünket két U21-es játékos, Strezeneczki Péter és Móczár Dávid egészítette ki, mindketten ügyesek voltak. Illedelmesen megköszönték a lehetőséget, amiért meg is dolgoztak, és éltek is vele, így a holnapi bajnoki meccsen is bátran beállíthatom őket. Köszönjük a segítségüket!
Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő, Kazincbarcika
Vegyész RC Kazincbarcika - Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25:17)(25:13)(25:23)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Bodnár Lajos, Inhoff Attila, Demcsák Balázs, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor, Piti RichárdCsere: Borsi Levente (libero), Móczár Dávid, Strezeneczki Péter
Vezetőedző: Nusser Elemér

Fotó: Kovács Loretta/ Vegyész RC Kazincbarcika

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com