Jelszóigénylés

Nem sikerült szettet rabolni a Kecskeméti RC-től

Megosztás:
Megjelent: 2022. december 14., szerda
Ellenfelünk hárompontos győzelemmel távozott

A Vidux-Szegedi RSE felnőtt férfi csapata a Kecskémeti RC együttesét fogadta otthonában. A Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutás volt a tét, amiben ezzel a győzelemmel ellenfelünk hatalmas előnyt szerzett. Semmi oka nincs viszont a szegedi szurkolóknak a szomorkodásra, ugyanis januárban következik majd a visszavágó, ahol még szépíthet a csapatunk.

A szegediek egy izgalmas mérkőzésre számítottak a kezdetektől fogva: megtisztelőnek érezték, hogy versenybe szállhatnak egy extraligás csapattal. Bár játékosaink méltó ellenfelei voltak a kecskémeti röplabda klubnak, ezen az összecsapáson érezhető volt az osztálybeli különbség. A meccs legelejétől kezdve a vendégek domináltak, a játék minden elemében erősek voltak: kiváló szerváikkal és támadásaikkal megnehezítették a szegedi mezőnymunkát, ezáltal a játék folyamatát is. Azonban többször is láthattunk jó megmozdulásokat, értékes pontokat érő támadásokat. Az első szettben 8:19-nél légiósainknak sikerült szépíteni az álláson és két pontot szerezni Davi Pozzobon blokkjával, majd Tomás Dileo ászértékű nyitásával. Ezután a második játszma kezdete kedvezően alakult csapatunk számára: hosszú labdameneteket láthattunk, Piti Richárd pedig centertámadásaival nehezítette meg a kecskeméti együttes dolgát. 

A következő térfélcserénél 2:0 volt a szettarány a vendégek javára, ennek ellenére a harmadik játszma magabiztosan indult csapatunk részéről: egy-két pontkülönbséggel, fej-fej mellett haladtak előre, amiben a pályára frissen érkező Honti Szilárd és Demcsák Balázs játéka sokat számított. A 10. pontnál viszont ismét átvette a Kecskemét a vezetést, és bár ezután is sikerült pontokat szereznünk, eldőlt a mérkőzés sorsa: hárompontos győzelemmel a Kecskeméti RC távozhatott a találkozóról.   

- Fésüs Erzsébet: Úgy gondolom, hogy sokat tanulhatunk csapatként ebből a vereségből is, hiszen mostmár tudjuk hogyan készüljünk a januári visszavágóra. Emellett NB I-es csapatként is hasznos számunkra ez a tapasztalat, egy ilyen mérkőzésből rengeteget tudunk profitálni a későbbiekben a saját bajnokságunkban. Köszönjük szépen a Kecskemétnek ezt az összecsapást, megtisztelő hogy ugyanolyan hozzáállással játszottak ellenünk, mint amilyen lendülettel mi készültünk a találkozóra.


Vidux-Szegedi RSE -  Kecskeméti RC 0:3 (13:25, 13:25, 14:25)
Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő. Szeged, 60 néző. Vezette: Bibók, Halász.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Kasnyik Bence, Tomás Dileo, Kiss Gábor, Davi Luiz Pozzobon, Csányi Dániel. Csere: Borsi Levente (libero), Polyák Ábel (libero), Demcsák Balázs, Honti Szilárd, Bodnár Lajos.
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com