Jelszóigénylés

Fel kell venni az NB I-es tempót

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 26., szombat
A Vidux-Szegedi RSE kikapott a MAFC otthonában.

A férfi röplabda NB I A csoportjának 8. fordulójára kiírt mérkőzésen a MAFC vendégei voltunk, a fővárosi ellenfél otthonában sajnos nem sikerült szettet rabolnunk: a Vidux-Szegedi RSE 3:0-ra kikapott a dobogóra is esélyes együttestől.

Az eredmény tehát papírformának számít, főleg annak tükrében, hogy egyik legjobb játékosunkat, Csányi Dánielt térdsérülés miatt nélkülöznünk kellett.

– A meccs alakulása olyan volt, amire lehetett számítani, de lehetett volna jobb is, ha sikerült azt hoznunk, amit valóban tudunk – kezdte az értékelést Nusser Elemér vezetőedző. – Több van a fiúkban, és ezt az edzéseken bizonyítják is. Csak az a helyzet, hogy amit a tréningeken tízből nyolc alkalommal jól megcsinálnak, abból alig látok valamit vissza a mérkőzéseken. Meg kell tanulnunk kihozni magunkból a maximumot, és megbecsülni a lehetőségeinket, hiszen hamarosan olyan találkozó vár ránk, amelyen nem pusztán győzelmi esélyünk lesz, de kötelező is lesz megnyerni. Két hét múlva a Pécs együttesét fogadjuk, addig a tréningeken, és a jövő heti Kecskemét elleni bajnokin kell nyerő formába lendülnünk – mondta a szakember.

A szettek hullámzóan alakultak a mérkőzés során.

– Ezúttal is voltak nagyon szép jelenetek, olyan pontszerzések, amelyekből sokkal több kell, és a srácok meg is tudják csinálni. Látszik, hogy még nem vettük fel az NB I tempóját, a fizikális rész mellett gondolkodásban is igaz ez, hiszen későn reagálunk olyan helyzetekre, amelyeket meg tudnánk oldani. Át kell állni fejben az NB I-re, fel kell gyorsulnunk, és most már sürget minket az idő, a Pécs ellen ugyanis csak a győzelem lehet elfogadható – tette hozzá Nusser.


NBI Férfi Bajnokság, Budapest
MAFC-BME - Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25:16)(25:10)(25:16)
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Fülöp Norbert, Farkas Baráti Attila, Honti Szilárd, Demcsák Balázs, Nagy Zsolt. Csere: Borsi Levente (libero), Váradi Zoltán (libero), Bodnár Lajos, Berentés Béla, Bitó Attila, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Hír
2023. január 24., kedd
Képgaléria
Hír
2023. január 23., hétfő
Hír
2023. január 23., hétfő
Hír
2023. január 22., vasárnap
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com