Jelszóigénylés

Óriási tétmeccs vár NB I-es csapatunkra

Megosztás:
Megjelent: 2023. február 9., csütörtök
Játékosaink a MEAFC-Miskolc csapatával küzdenek meg

A hazai mérkőzések után ismét idegenben lép pályára a Vidux-Szegedi RSE NB I-es csapata. Az összecsapásra február 10-én, pénteken 19 órakor kerül sor ellenfelünk otthonában, a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban.

Bár az előző két fordulón nem sikerült győzelmet aratnia játékosainknak, erre a küzdelemre magabiztosan készülnek. Pénteken a MEAFC-Miskolc együttese ellen megteremthetik a lehetőségét annak, hogy felálljanak a nehéz helyzetből, megőrizzék a tabellán elfoglalt helyüket és újra nagyobb előnyt kovácsolhassanak a bajnokságban. 

Fésüs Erzsébet: - Fontos, hogy erre a mérkőzésre úgy érkezzünk, hogy tanultunk az előző vesztes meccsek hibáiból, és ne kövessük el azokat újból. A Miskolc ellen mindig kiélezett küzdelemben van részünk, ami mentálisan is megpróbáltató, főleg, hogy most a tabellán elfoglalt első helyünk is veszélybe került. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megőrizzük a pozíciónkat.

Férfi NB I Röplabda Liga Középszakasz, Miskolc
2023.02.10. 19:00 MEAFC-Miskolc - Vidux-Szegedi RSE 
Vezetőedző: 
Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com