Jelszóigénylés

Új ellenfél vár ránk

Megosztás:
Megjelent: 2020. február 7., péntek
Vasárnap a MÁV Előre otthonában játszik férfi csapatunk.

Folytatódnak a férfi röplabda NB I Liga Alapszakasz küzdelmei, a Vidux-Szegedi RSE is pályára lép a hétvégén, méghozzá egy új ellenfél otthonában: vasárnap 16 órától a MÁV Előre vendége lesz együttesünk. Ellenfelünk a tabella harmadik helyén áll, de nem csak ezért számít favoritnak.

– A szeptemberi tornán már találkoztunk velük, de azóta alaposan megerősödött a keret, brazil és kubai légiós is érkezett hozzájuk, új edzőjük is van, akinek vezetésével az előttük álló Dunaferrt és Szolnokot is legyőzték az elmúlt hetekben – mondta ellenfelünkről Nusser Elemér vezetőedző. – Masszív tehát a keretük, így nem is mi vagyunk az esélyesek, de ezzel nem is szabad foglalkoznunk. Minden pontra és minden szettre szükségünk van a bajnoki versenyfutásban – hangsúlyozta a tréner.
A legutóbbi, Pécs elleni bajnokink meglepően izgalmas lett, erről is szó esett az e heti edzéseken.

– Érdekes meccs volt, hiszen úgy is lehet fogalmazni, hogy szereztünk két pontot, és úgy is, hogy vesztettünk egyet – mondta a mester. – Volt egy kis beszélgetés erről, fejben helyretettük a dolgokat. Volt sérülés, betegség és iskolai elfoglaltságok miatti hiányzás is az elmúlt hetekben, remélhetőleg a következő időszakban ezzel nem lesz gond. Visszatérve a vasárnapi bajnokira: ha a tudásunk legalább kilencven százalékát hozzuk, akkor jó meccs kerekedhet belőle. A bajnokság ezen szakaszában már bármikor borulhat a papírforma, így számunkra is minden meccs ugyanolyan fontos, mindenkinek neki kell menni! – véli Nusser Elemér.

NBI Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz II., Székesfehérvár
16:00 MÁV Előre-BERICAP - Vidux-Szegedi RSE 
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com