Jelszóigénylés

Idegenben is legyőztük a Miskolcot!

Megosztás:
Megjelent: 2021. január 16., szombat
Zsinórban negyedik rangadónkat nyertük meg közvetlen NB I-es rivális ellen.

A Vidux-Szegedi RSE az őszi szezon második felében már teljes kerettel játszhatott, amellyel zsinórban háromszor nyert közvetlen riválisai (MEAC-Miskolc, Dág, Szolnok) ellen, az év első megmérettetésén pedig újabb fontos derbit nyertünk: a hazai után az idegenbeli rangadón is legyőztük a miskolciakat!A nyitószett első fele alapján ezt nem is gondoltuk volna, ugyanis sokáig csak futottunk az eredmény után, de amikor nagyon kellett, 18:17-nél átvettük a vezetést – a fontos pontot jelentő blokk után óriási volt a szegedi öröm. Ahhoz, hogy nem engedtük meglépni a hazaiakat, a miskolci hibák kihasználása is döntő volt, de ami igazán a malmunkra hajtotta a vizet, az a jó szokásunkká váló remek végjáték volt. A hajrában Piti Richárd és Csányi Dániel bivalyerős ütésekkel jelezték, hogy ismét győzni akarunk az egyetemi alakulat ellen.

A második szettet álomszerűen kezdtük, 8:3-ra vezettünk, amikor időt kellett kérnie a vendéglátónak. A rendkívül lelkes játékot folytatva ezután is növeltük előnyünket. Látszott a srácokon, hogy nagyon akarnak bizonyítani, ekkoriban minden pontnak úgy örültek, mintha bajnokságot nyertek volna, pedig már 19:9-ra is vezettek, így már csak a különbség volt kérdés, a szettet simán hoztuk.

A harmadik szett jóval izgalmasabb lett, és ahogy az első játékrészben, ezúttal is a hibák száma döntött a mi javunkra, illetve parádés blokkjaink sem ártottak. Na és persze egy komoly felemelkedésre is szükség volt, hiszen 8:4-es miskolci vezetés után zsinórban 7 pontot szerezve fordítottunk, ez pedig olyan lelki erőt adott a fiúknak, amely bizonyára nagyon kellett a szoros hajrában. Végül tehát 3:0-ra győztünk!

Két szettben is mi nyertük az idegek csatáját, ez rendkívül biztató, hiszen ebben a szezonban óriási előrelépést tettünk ezen a téren, ezt most már zsinórban negyedszer is rangadón bizonyítottuk. Csak így tovább! Hajrá, Vidux-Szegedi RSE!
Nusser Elemér: – Perdöntő volt, hogy az első és a harmadik szett hajrájában is alig hibáztunk, de a motivációs tényező mellett sem szabad elmenni, ugyanis úgy éreztem, mi jobban akarjuk ezt a győzelmet. A második szett nem mérvadó, ott a miskolciak magukat verték meg, de fontos volt, hogy a harmadik szett elején még időben észhez tértünk. Sajnos Nacsa Gábor vádlija az első szett közepén megsérült, de pont emiatt még értékesebb ez a győzelem, hiszen a társai remekül vették át a szerepét.


NB I Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz, Miskolc
MEAFC-MISKOLC - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (21:25, 11:25, 23:25)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő:  Piti Richárd, Farkas Baráti Attila, Fülöp Norbert, Nacsa Gábor, Kiss Gábor, Csányi Dániel. Csere: Bodnár Lajos (libero),Borsi LEvente (libero), Demcsák Balázs, Honti Szilárd, Sarnyai Ákos
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Csányi Roland

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com