Jelszóigénylés

Indítsuk sima sikerrel az év végi hajrát!

Megosztás:
Megjelent: 2021. november 26., péntek
A Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata a Rákosmentét fogadja.

Bő egy hónap után újra hazai mérkőzést vív a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata. Ezúttal nem a Szent Gellért Fórum, hanem a hagyományos hazai pálya, a Lila iskola ad otthont a bajnokinak. Dupla derbi lesz a helyszínen, hiszen 14 órától női NB II-es együttesünk játszik, majd 17 órától a Nusser-legénység a Rákosmentét fogadja.

A legutóbbi hazai derbi óta három idegenbeli sikert is arattak Csányi Dánielék, így továbbra is veretlenül állnak az NB Liga alapszakaszának második helyén. A pontvadászat állása alapján most már egyértelműnek tűnik: a dobogós helyekért vívott csatában a MÁV Előre és a Dág lesz a Vidux-Szegedi RSE ellenfele. Velük jövőre játszik élvonalbeli csapatunk, de még két meccs idén is lesz, jön az év végi hajrá.

– Két hetünk volt készülni a legutóbbi meccs óta, az elsőt egy mini alapozásra használtuk fel, erősítő edzéseket végeztek a srácok – árulta el Nusser Elemér vezetőedző. – Erőt gyűjtöttünk, bár sérülések, betegségek és munka miatt hektikus volt a munka. Remélem, hogy a legjobb felállásban tudunk szerepelni vasárnap, mindenkinek szeretnék lehetőséget adni. Sima sikert szeretnénk aratni a Rákosmente ellen! Az őszi szezonnal eddig elégedett vagyok, alakul a játékunk, de az igazi erőpróbákra jövőre kerül sor. Keményen dolgozunk, hogy a tavaszi rangadókon bizonyíthassunk – jegyezte meg a mester.

Férfi NB I Bajnokság Liga Alapszakasz, Szeged
17:00 Vidux-Szegedi RSE  – Rákosmente
Vezetőedző: Nusser Elemér

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com