Jelszóigénylés

Maratoni küzdelemben maradtak alul

Megosztás:
Megjelent: 2023. április 27., csütörtök
Nem sikerült az áhított győzelem Miskolcon

Nem alakult szerencsésen az NB I Liga döntőjének második fordulója a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata számára. A MEAFC-Miskolc együttese 3:0-s győzelmet aratott a mai találkozón, ezzel pedig kiegyenlített a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

Ahogyan az első, szegedi fordulón, ez alkalommal is az első pillanatoktól kezdve ismét a kiélezettség jellemezte a mérkőzést. Már az első játszmában maratoni küzdelemnek lehettek tanúi a szurkolók: bár többször is a szegediek vezettek és kovácsoltak maguknak hol kisebb, hol nagyobb előnyt, a végjáték mégis szinte a végletekig húzódott. Fej-fej mellett haladva araszoltak előre a csapatok, de végül a miskolci együttesnek sikerült felülkerekedniük játékosainkon, és megnyerniük a szettet 36:34-re.

A második játszma forgatókönyve szinte teljesen megegyezett a korábbiéval: mindkét fél ragaszkodott ahhoz, hogy a kezében tartsa az irányítást, így minimális pontkülönbséggel meneteltek előre a szett egészében. Bár ismét megvolt a lehetőség arra, hogy csapatunk zárja sikeresen a szettet, több olyan hibát is elkövettek, aminek következtében végül 27:25-re újra a hazaiaké lett a győzelem.  

A nehéz helyzet ellenére az utolsó térfélcserénél is motiváltan álltak pályára játékosaink. Többször láthattunk már példát arra, hogy hasonló szituációkból felállva győztesen távozhattak bajnoki mérkőzésekről. Így a korábbi tapasztalatokból erőt merítve, az eredmény megfordításában reménykedve vágtak neki a szegediek a harmadik játszmának. Minden küzdelem, és igyekezet ellenére azonban a MEAFC-Miskolc együttese bizonyult határozottabbnak ebben a szettben is, aminek köszönhetően győzelemmel távozhattak a találkozóról. A mai eredménnyel a miskolciak kiegyenlítettek, így a három nyert mérkőzésig folytatott döntő jelenlegi állása 1:1 a Vidux-Szegedi RSE és a MEAFC-Miskolc csapatai között.

Fésüs Erzsébet: – A mai fordulón megérdemelten nyert a Miskolc, mert a végjátékokban sokkal pontosabbak voltak és kevesebbet hibáztak. Ugyanakkor csalódott is vagyok, mert ugyanúgy megnyerhettük volna mi is ezt a mérkőzést, hiszen minden szettben vezettünk és voltak lehetőségeink, hogy a javunkra zárjuk le a szetteket, de a mai nap ez nem sikerült.

 
MEAFC-Miskolc  – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (36:34, 27:25, 25:21)
Férfi Röplabda NB I Liga, döntő, 2. mérkőzés. Miskolc, 350 néző. Vezette: Takács, Varjasi.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Tomás Dileo, Davi Pozzobon, Kasnyik Bence, Kiss Gábor, Csányi Dániel. Csere: Borsi Levente (libero), Polyák Ábel (libero), Bodnár Lajos, Demcsák Balázs, Honti Szilárd, Sarnyai Ákos, Fitor Patrick.  
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
 

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com