Jelszóigénylés

Folyamatosan fejlődtek, ezt kell folytatni!

Megosztás:
Megjelent: 2022. június 6., hétfő
A Vidux-Szegedi RSE megmutatta, hogy képes lehet a feljutásra

Szezonértékelő cikksorozatot indítunk, kezdésként a felnőtt férfi és női együttest külön-külön értékeljük, majd korosztályonként haladunk tovább. Elsőként a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapatáról beszélgettünk Fésüs Erzsébet vezetőedzővel.

A Vidux-Szegedi RSE kiváló alapszakasz után még jobb rájátszást produkált, ennek köszönhetően elérte fő célját: az utolsó mérkőzésen is volt esélye az Extraligába jutásra. Karnyújtásnyira voltunk a legrangosabb bajnokságtól, de nem jött össze a feljutás. Így is nagyon büszkék vagyunk a srácokra, hiszen látszott, hogy jó úton járnak.

– A vezetőség által kitűzött célt elértük, méghozzá folyamatos, hónapról hónapra látványos fejlődéssel, így nem is lehet más hátra, mint folytatni a munkát és egy fokkal magasabbra tenni a lécet – kezdte a beszélgetést Fésüs Erzsébet vezetőedző. – Ha nem csak vágy vagy cél, hanem elvárás lesz az Extraliga, és folytatni tudjuk az együtt elkezdett munkát, meglesz a gyümölcse. Az utánpótlásban jönnek fel a tehetségek, számukra is plusz motiváció lehet egy extraligás csapat, és a szezon során bizonyítottuk, hogy bennünk van a potenciál. Az utolsó meccs természetesen nem jó emlék, de a jövőbe kell tekintetünk, le kell vonnunk a tanulságokat, hiszen nüanszok hiányoztak. A klub, a játékosok és a stáb is olyan szemlélettel dolgozott az elmúlt hónapokban, amelynek bizonyára siker lesz a gyümölcse, csak folytatni kell a közös munkát, amit egyébként minden fél élvezett, ez egyértelmű volt számomra. Én is nagyon szerettem ezt a munkát, ehhez hozzájárult a lelkes közönségünk is. Nemrég sorban visszanéztem az összes meccs videóját, és ott is egyre feltűnőbb volt az egyre komolyabb biztatás, élőben pedig fantasztikus élményt nyújtottak a drukkerek. Az utolsó hazai meccseken már Extraliga-szintű hangulatot varázsoltak a Lila iskolába, amit ezúton is szívből köszönünk, sokat jelentett! Főként az tetszett, hogy akkor is rendkívüli biztatást kaptunk, amikor nem ment jól a játék – hangsúlyozta a tréner.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com