Jelszóigénylés

Változatlan az ellenfél, más a tét

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 9., szerda
A Vidux-Szegedi RSE férfi csapata ezúttal a kupában játszik a Kazincbarcika ellen.

Miután idegenben és hazai pályán is bemutatkozott az NB I-ben a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata, ismét utazhat Kazincbarcikára. Ezúttal nem az élvonalban lesz az ellenfelünk a VRCK, hanem pénteken 19 órától a férfi röplabda magyar kupában.

A debütálás után a Lila iskolában még jobb teljesítményt nyújtottunk jóval esélyesebb riválisunk ellen. Most viszont nem az lesz középpontban, hogy minél több szettben érjünk húsz pont környékére.

– Néhány játékos pihenőt kap, és olyan röplabdázók kapnak több szerepet, akiknek eddig kevesebb lehetőségük volt a bizonyításra – árulta el Nusser Elemér vezetőedző. – A jövő héten a Sümeg lesz az ellenfelünk az NB I-ben, arra a derbire kell koncentrálni az erőnket. Épp ezért a héten egy mini alapozást végzünk, nagyobb terhelést kapnak a srácok, hogy jövő vasárnap elég fittek legyenek. Becsülettel lejátsszuk a kupameccset, de most a jövő hét van fókuszban – nyilatkozta a szakember.

Legutóbbi, hazai bajnokinkon sokan és lelkesen szurkoltak nekünk, ami élénken él a csapatban.

– Mondtam a srácoknak, hogy a vastapsot őrizzék meg, ez a nagyszerű élmény adjon nekik erőt a munkához. A héten a sáncokkal, a nyitás-fogadásokkal és a center támadással különösen sokat foglalkozunk, ezekben az elemekben egyaránt szeretnénk előrelépni. Remélem, hogy a Kazincbarcika ellen élnek majd a lehetőséggel azok, akik eddig kevesebb szerepet kaptak, és látszik majd az edzések eredménye – tette hozzá Nusser.


Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő, Kazicbarcika 
19:00 VRCK Volleyball Kft. - Vidux-Szegedi RSE
Vezetőedző:
Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com