Jelszóigénylés

A megfelelő hozzáállás fontos győzelmeket hozhat

Megosztás:
Megjelent: 2021. február 11., csütörtök
Mindkét csapatunk nagyon várja a hétvégi összecsapásokat.

A múlt heti pihenő után újabb zsúfolt hétvége vár az SZRSE korosztályos csapataira, így ismét két cikkben harangozzuk be az előttünk álló napokat. Második írásunkban leány serdülő csapataink kerülnek a középpontba.Az SZRSE Narancs vasárnap Kaposvárra utazik, a lányok ellenfele a Gödöllő és a Kaposvár lesz.

– Harmadik riválisunk az Érd lett volna, sajnálom, hogy a járvány miatt velük most nem játszhatunk – jegyezte meg Csányi Roland vezetőedző. – A másik két ellenfél nem ismeretlen számunkra, a legkeményebb csata a gödöllőiek ellen várható, hiszen korosztályos válogatottjuk is van, Békéscsabán meg is izzasztottak minket. Mindkét találkozón a győzelem a cél, most magabiztosabb sikereket akarunk szerezni, mint legutóbb. Erre képesek is vagyunk, ezt a lányok is tudják, ennek megfelelő, remek hozzáállással edzettek a héten. A múlt heti ifjúsági torna után kaptak egy kis fejmosást, és úgy látom, hatott is rájuk a kritika, illetve a felnőtt női csapatunk elleni gyakorlás is hasznos volt. - tette hozzá a tréner.

Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB I. osztály, Kaposvár
11:30  Szegedi RSE Narancs - Gödöllői RC
13:00 Szegedi RSE Narancs - RÖAK Kaposvár "A"
Vezetőedző: Csányi RolandSZRSE Fekete együttesünk vasárnap hazai pályán szerepel, a Topolya sori csarnokban a Közgáz SC, a DVTK és a KSE csapatát fogadja.

– A Közgáz ellen már játszottunk, erős rivális, de megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot, és meglátjuk mire lesz elég – kezdte beharangozóját Váradi-Tóth Gerda vezetőedző. – A másik két derbi szorosabb lehet, nagy reményeket fűzök hozzájuk. Nemrég volt az előző forduló, így sok újdonság még nem várható tőlünk, most az a fontos, hogy a már begyakorolt játékelemeket tökéletesítsük. Próbálunk profitálni abból, hogy három találkozón is gyakorolhatjuk a nyitás-fogadást, a helyezkedést és az alap érintéseket. Szerencsére a teljes keret rendelkezésre áll, és a lányok továbbra is nagyon lelkesek az edzéseken, így a hozzáállással nem lehet probléma – véli a szakember.

Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB III. osztály, Szeged
10:00 Szegedi RSE Fekete - Közgáz SC és DSK
14:30 Szegedi RSE Fekete - DVTK
17:30 KSE serdülő 2 - Szegedi RSE Fekete
Vezetőedző: Váradi-Tóth Gerda

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com