Izgalmas hétvégén vannak túl a Szegedi RSE U13-as csapatai, hiszen az fiú minik Kazinbarcikán, míg a leány mini narancs csapatunk a fővárosban mérkőzött. Az U17-es serdülő leány feketék pedig Miskolcon jártak. Minden alakulatnál pontosan látszódott: remek a csapategység, a küzdeni tudás és akarás. Többeknek ez volt életük első éles mérkőzése, és 2 együttesünk, az U17-es leány feketék és a leány mini narancs csapatunk is idősebbekkel játszott, de tökéletesen helyt állak!
Miskolcon járt a hétvégén a Szegedi RSE U17-es leány serdülő fekete csapata. A cél a Gödöllő és a Miskolc ellen is az volt, hogy örömröplabdát játszanak. A 2-3 évvel idősebb - és rutinosabb - ellenfelek ellen sem illetődtek meg a lányok, és nagyon szépen helyt álltak. Mindkét meccs jó lehetőség volt arra, hogy tovább fejlődjenek.
Borsi Levente: - Két mérkőzést játszottunk a hétvégén a Gödöllő és a Miskolc ellen. A legfőbb szempont az volt, hogy a lányok pozitív élményekkel gazdagodjanak. Náluk két-három évvel idősebbek ellen játszottunk, ennek ellenére a Gödöllő ellen mindhárom szettben 20 pont körül értünk el, amire büszke lehet a csapat. A Miskolc egy más szintet képviselt, de itt is helyt álltak a lányok. Sikerült minden csapattagnak játéklehetőséget biztosítani, mindenki hasznos tapasztalatokat szerezhetett. Sok munka áll még előttünk, következő fordulóra a cél, hogy a szerváink stabilabbak legyenek, illetve hogy a lányok magabiztosabban mozogjanak a pályán.
Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB III. osztály KELET 'B' alapszakasz, Miskolc
Gödöllői RC U17 III. - Szegedi RSE Fekete 3:0 (25:20)(25:19)(25:18)
Szegedi RSE Fekete - MISKOLCI VSC ZÖLD 0:3 (13:25)(10:25)(11:25)
Szegedi RSE Fekete: Meszlényi Alíz, Túri Alexandra, Gergely Márta, Szakács Hédi Zoé, Kovács Kíra Korina, Rehák Fanni, Bakonyi Dorka, Szalai Dóra, Terbe Jázmin Réka, Lajos Laura, Kovács Luca Zorka, Csapó Zsófia Laura.
Vezetőedző: Borsi Levente
Másodedző: Bartolák Aliz.
A fővárosban játszott magasabb szintű ellenfelekkel az U13 leány mini narancs csapatunk. A nehéz meccsek jól összekovácsolták a lányokat, hiszen végig szurkoltak egymásnak. A látottak alapján nagyon jó úton járnak, hogy sok edzéssel és kitartással magabiztosan álljanak helyt majd az I. osztályban.
Bartolák Aliz: - Az U13 narancs csapattal az I. osztályban játszottunk a Vasas és az UTE ellen, a lányok a saját szintjüknek megfelelően játszottak, nagyon ügyesek voltak, de látszott, hogy az ellenfél már előrébb van, akár taktika, vagy technika terén is. Feladatunk lesz ehhez a szinthez felzárkózni, fejlődni támadásban, és blokkban. A csapategység nagyon rendben volt, szurkoltak egymásnak, és támogatták a másikat. Kemény edzésmunkával nagyon jól fogunk haladni előre, és helyt fognak állni az I. osztályban.
Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB I.osztály alapszakasz, Budapest
VASAS SC PIROS - Szegedi RSE Narancs 3:0 (25:16)(25:22)(25:10)
Szegedi RSE Narancs - UTE U13 LILA 0:3 (7:25)(26:28)(23:25)
Szegedi RSE Narancs: Fritz Nóra, Hackler Hanna, Körmöczi Regina, Terhes Zorka, Mádi Kamilla Julianna, Rehák Hajnalka, Körmöczi Eliza, Nadia Benito Ferenczi, Kate Moore, Kőmíves Csenge Sára, Szabó Lilien, Kocsis Léna.
Megbízott edző: Bartolák Aliz.
Egy szuper csapatépítő hétvégén van túl a Szegedi RSE U13-as fiú mini csapata. Igen messzire, Kazincbarcikára utaztak idei első tornájukon, út közben pedig egy kis kirándulás is belefért, ugyanis egy rögtönzött megállóval a Muhi csata emlékhelyét nézték meg. Borsod vármegyében két győztes meccset is játszottak úgy, hogy már 3 nyert szettig tartott a mérkőzés. A napot pedig az tette számukra teljessé, hogy a férfi felnőtt csapatunk izgalmas meccsét is a helyszínen nézhették meg, akik ugyancsak Kazincbarcikán vendégeskedtek.
Honti Szilárd: - Az első meccsünket a kunhegyesiekkel vívtuk meg. Nagy elánnal vetették bele magukat a fiúk a meccsbe, és végig dominálva megnyerték az első játékrészt. A következőben sem csökkent a fiúk lendülete, egy végig kiélezett játékban a végét nem bírták el, és egalizálni tudott ellenfelünk. A korábbi évektől eltérően viszont nem a döntő szett következett, mivel most már itt is, ahogy azt ezt követő korosztályokban, 3 nyert játszmáig tartanak a küzdelmek. A következő kettő szett alatt újra sikerült felvenni a harcot és kicsit felforgatottabb csapat összetétellel ugyan, de végig uralva a mérkőzést magabiztosan győzni tudtunk.
A hazaiak ellen a forgatókönyv hasonló volt, mint az előző meccsen, viszont itt a 2. játszma is meglett, ezt követően hagytam tovább a fiatalabbakat, hogy tapasztaljanak még, amennyit tudnak és gyakoroljanak éles szituációkban is. Ugyan a 3. szett elveszett, de úgy gondolom, hasznos tapasztalatot szerezhettek ezalatt. Az utolsóban megint jól szervezett, magabiztos játékot mutatva sikerült győzedelmeskedni a fiúknak.
Mindent összevetve nagyon elégedett vagyok a fiúk munkájával! A fele csapatnak élete első mérkőzése volt, amin nagyon jól sikerült debütálniuk. Csiszolni kell még sok mindent, ezeket meg is beszéltük a meccsek között illetve után. A torna végén egy nem mindennapi alkalmuk nyílt arra, hogy a csapategység is erősebbé váljon, mivel az SZRSE felnőtt férfi csapata is itt mérkőzött meg a mai napon. Ezt kihasználva maradtak is a fiatalok szurkolni, amit ez úton is köszönök szépen, ahogy a szülők közreműködését is!
Dunszt Ferenc Fiú U13 OMB I.osztály alapszakasz, Kazincbarcika
Kunhegyes ESE - Szegedi RSE 1:3 (9:25)(25:22)(19:25)(14:25)
Szegedi RSE - VRCK 3:1 (25:15)(25:8)(18:25)(25:18)
Szegedi RSE: Varga Zénó, Ficz Balázs, Varga Bertalan, Gergely Máté, Csorvási Balázs, Vida Árpád, Retek Kristóf, Biacsi Bence, Tari Bence.
Vezetőedző: Honti Szilárd.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd