SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2020. április 7.
Herman

Jelszóigénylés

Remek hangulatban telt a Farsang Kupa

Megosztás:
Megjelent: 2020. február 17., hétfő
Utánpótlásunk Szegeden barátságos, Békéscsabán bajnoki meccseket játszott.

Szinte minden korosztályos együttesünk kivette a részét a hétvégéből, de csak egy csapatnak volt éles összecsapása. A leány mini “B” társaság Békéscsabán bajnoki fordulón szerepelt, az idei Farsang Kupán viszont nem az eredmény, hanem a jókedv és a jótékonykodás volt a lényeg.A békéscsabai tornáról éremmel szerettek volna hazatérni a minisek, de sajnos nem sikerült: négy vereséggel zártak a lányok, helytállásukért viszont dicséretet kaptak, köztük a kezdők is.

– A házigazda elleni vereség miatt hamar elillant a lelkesedés, majd a lendület is hiányzott a játékunkból – kezdte beszámolóját Pamuk-Huszta Blanka vezetőedző. – Ellenfeleink erős és magabiztos nyitásaira nem találtuk az ellenszert, ez pedig elvette az önbizalmat. A Jászberényt nem ismertük korábbról, erős ellenfélként mutatkozott be nekünk. A Szolnok ellen volt sanszunk a sikerre, de Tisza-parti riválisunk végül megérdemelten nyert. Helytálltak a gyerekek, köztük a kezdők is, hiszen az elején kicsit bátortalanok voltak, de utána belejöttek a játékba – mondta a tréner.



Leány U13 Mini II. osztály, Békéscsaba
LINAMAR-BRSE Arany - Szegedi RSE 2:1 (25:5)(25:13)(22:25)
Szegedi RSE - Szolnoki Sportcentrum "B" 1:2 (23:25)(25:10)(7:25)
KESI "B" - Szegedi RSE 3:0 (25:7)(25:15)(25:10)
Szegedi RSE - Jászberényi RK-2 0:3 (6:25)(13:25)(9:25)
Szegedi RSE: Farkas Klaudia, Juhász Kincső, Keresztúri Maja, Kozma Míra, Varga Kincső, Sebők Szofi, Juhász Hanga, Petrovics Dóra, Meszlényi Sára, Szabó Panna
Vezetőedző: Pamuk-Huszta Blanka
Másodedző: Tóth GerdaAkinek nem volt bajnokija, játékéhségét a Farsang Kupán csillapíthatta, hiszen idén is megrendeztük a már hagyományossá váló viadalt. Ezúttal is remek hangulatban telt a több mint száz főt megmozgató esemény.

Nehéz volt kedvenc jelmezt választani, ugyanis jobbnál jobb maskarákkal neveztek a résztvevők a farsangi álcák versenyébe. A szavazatok összeszámlálása után még egy közönségdíjat is kiosztottunk, melyet a leány mini korosztályú játékosaink kaptak. A szivárvány színeit jelképező pólókba öltöztek játékosaink. 


1. helyezett: Masa Milla – előkészítő csoportunk tagja mexikói cukorcsontváz jelmezével nyert
2. helyezett: Retek Barnabás – kezdő csoportunk tagja rabnak öltözve lett “ezüstérmes”
3. helyezett: Kalmár Edvin – minis játékosunk öccsének bohóc ruhája volt a harmadik legnépszerűbb

A szülők kitettek magukért, volt terülj-terülj asztalkám, senki nem maradt éhes, ahogy szomjas sem, csupa finomság volt terítéken. Egyesületünk farsangi fánkokat biztosított, de a családok rengeteg süteményt, sós csemegét, gyümölcsöt és egyéb nasit hoztak.

Nem csak szórakoztunk, jótékonykodtunk is: az Oxigén Állat- és Környezetvédelmi Alapítványt perselybe tett pénzzel, valamint cicás naptárak és terítők vásárlásával lehetett támogatni a Lila iskolában. Az alapítvány fő célja az utcán élő macskák ivartalanítása, befogadása és örökbeadása.

– Reméljük, hogy sokat jelent majd a cicáknak a segítségünk, legközelebb is várjuk az alapítványt. A gyerekek élvezték a kvízt is, hiszen a környezetvédelem és az állattartás témájában mérhették össze tudásukat, sok hasznos információval gazdagodtak. Szeretnénk, ha az idei Nyuszi Kupa is ilyen sikeres lenne március 29-én – nyilatkozta a főszervező, Pamuk-Huszta Blanka.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

SZRSE Naptár 2020

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2020. április 2., csütörtök
Hír
2020. március 28., szombat
Hír
2020. március 26., csütörtök
Hír

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com