Jelszóigénylés

Lelkes debütálás és hatalmas sikerek

Megosztás:
Megjelent: 2022. február 21., hétfő
Leány mini és fiú gyerek csapatunknak bőven volt oka az örömre

Az SZRSE utánpótlását három együttes képviselte a hétvégén, két csapatunk más-más okból nagyon boldog volt: a minis lányok lelkes játékkal debütáltak, a fiú gyerek keret pedig két nagy ellenfelet győzött le simán!

Leány mini fehér csapatunk izgatottan várta a hétvégét, hiszen a szezonban először játszhatott tétmérkőzéseket, ráadásul a Lila iskolában. A Kecskemét és a Békéscsaba ellen nem tudott szettet elcsípni az SZRSE, de remekül helytállt, amelynek bronzérem lett a jutalma.

– A debütálás felülmúlta a várakozásaimat – kezdte a beszélgetést Magos-Dóra Annamária vezetőedző. – A lányok nagyon izgultak, ez látszott az első mérkőzés elején, de utána majdnem tökéletesen hozták azt, amit az edzéseken is gyakoroltunk. Nagyon büszke voltam a lányokra! A Békéscsaba ellen volt sansz szettet nyerni, sajnos nem sikerült, de mindent megtettek a gyerekek. Annyira jól érezték magukat, hogy már a hétfői edzésen azt kérdezgették, mikor játszunk újra. Szupermini korosztályú és kezdő játékosokból összeálló keretünk csapategysége is remek volt, folyamatosan bátorították egymást, végig lelkesek voltak a lányok. A szerváknál kicsit bátrabbnak kell lennünk, talán csak ez hiányzott a szettsikerhez. Nagyon boldog voltam, hogy számolták a pontokat, ez segíti az edző munkáját és motivációt ad a gyerekeknek. Szabó Lilien szüleinek segítségét külön köszönjük – emelte ki a szakember.


Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB III.osztály, Szeged, Lila iskola
Szegedi RSE Fehér – KESI 'C' 0:3 (8:25, 15:25, 17:25)
BRSE-PINK CSAPAT – Szegedi RSE Fehér 3:0 (25:19, 25:15, 25:18)
Szegedi RSE Fehér:
Hackler Hanna, Kálmán Paulina, Terhes Zorka, Mádi Kamilla, Kuncze Emma, Rehák Hajnalka, Benito Ferenczi Nadia, Kate Moore, Palencsár Miléna, Szabó Lilien.
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária.
Másodedző: Fésüs Erzsébet.

Leány gyerek fekete együttesünk Gödöllőre utazott, ahol a házigazdától három szettben kikapott, de előtte négyszettes sikert aratott a Dunaújváros ellen

– Hullámzóan játszottunk egy kiegyenlített mezőnyben – foglalta össze dióhéjban Berkes Zoltán vezetőedző, majd bővebben is értékelt. – Az első mérkőzésen megmutattuk, hogy milyen szépen tudunk játszani, de sajnos azt is, milyen a játékunk, ha figyelmetlenek vagyunk. Küzdöttünk, harcoltunk becsülettel, így végül legyőztük a Dunaújvárost. A Gödöllő ellen is hullámzó volt a játékunk, emellett sajnos bátortalan is, így nem tudtunk szettet elcsípni. Voltak jó periódusaink, főként nyitásban, de támadásban bátortalanok voltunk. Az akarattal, a hozzáállással alapvetően nem volt gond, küzdöttek a lányok, de ennél bátrabban kellene játszaniuk – jegyezte meg a mester.


dr. Kotsis Attiláné Leány U15 OGYB II.osztály Kelet Alapszakasz, Gödöllő
DSE Röplabda Akadémia – Szegedi RSE Fekete 1:3 (24:26, 12:25, 25:19, 19:25)
Gödöllői RC-U15 II. – Szegedi RSE Fekete 3:0 (25:22, 25:18, 25:17)
Szegedi RSE Fekete:
Meskula Réka, Eszik Janka, Meszlényi Sára, Olasz Lola, Gigacz Réka, Keresztúri Maja, Balog Panka, Wodala Ágnes, Perényi Vivien.
Vezetőedző: Berkes Zoltán.

Fiú gyerek csapatunk fantasztikus napot zárt Dunaújvárosban, ugyanis a házigazda mellett az alapszakasz élén végző Szolnokot is simán legyőzte!

– Hatalmas siker ez számunkra – hangsúlyozta Csányi Dániel vezetőedző. – Mindkét ellenfél edzője gratulált nekünk, meglepődve követték a játékunkat, ugyanis az alapszakaszban nem ezt látták tőlünk. Ezek az elismerő szavak is jelzik a fejlődésünket. Tényleg sokat léptünk előre, és emiatt is voltam bizakodó, így a srácoknak az öltözőben elmondtam, szerintem mindkét meccset megnyerjük, csak higgyék el. Meglepődtek a kijelentésen, de aztán a pályán bizonyították, hogy volt okom az optimizmusra. A játék minden elemében kiválóak voltak a srácok, főként nyitásban és támadásban nőttünk az ellenfelek fölé, de a szép mezőnyvédekezéseket is ki lehet emelni. A blokkoknál még kicsit határozottabbnak kell lennünk. A fiúk sokat nőttek és erősödtek, és nagy előnye a csapatnak, hogy minden posztra van határozott, stabil játékosa. Nagyon örülünk az eredménynek, de nem szabad elbízni magunkat, dolgozni kell tovább. Ha így játszunk a folytatásban, akkor még a hatos döntő is összejöhet – véli a tréner.


Tatár Mihály Fiú U15 OGYB I.osztály, Középszakasz, Dunaújváros
DSE Röplabda Akadémia – Szegedi RSE 0:3 (25:27, 23:25, 20:25)
Szegedi RSE – Szolnoki SPC 3:0 (25:19, 25:21, 25:17)
Szegedi RSE:
Verebes Máté, Elousta Dzsáfár, Hüvös Máté, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Fitor Patrick, Retek Barnabás, Simon Benedek.
Vezetőedző: Csányi Dániel.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com