
A serdülők mellett a minik is képviselték a Szegedi Röplabda Sportegyesületet a korosztályos bajnokságban: leány narancs keretünk két győzelemmel, leány fekete együttesünk egy győzelemmel és két vereséggel, fiú mini csapataink vereség nélkül távoztak.
Mindkét mérkőzésükön koncentrálva játszottak, tartották a taktikát, fegyelmezettek voltak. Ennek köszönhetően mind a KSE, mind a BVSC-Zugló csapata ellen győzelmet arattak, ezzel pedig továbbra is tartják helyüket a bajnokságban.
Váradi Zoltán: -Papíron könnyű tornának ígérkezett a mostani, de így indultunk neki az ezelőttinek is, ahol mégis meglepetés ért minket. Emellett a felállást és a játékrendet megint megbolygattam a héten, így összességében kettős győzelemre várva, de nem elbizakodottan utaztunk Budapestre. Eszünk és a szívünk is helyén volt. Külön öröm, hogy a nap utolsó szettjében két meg fiatal, de tehetséges játékosunkat tudtam a mély vízbe dobni, ahol nagyon jól helyt álltak. Ezúttal maradéktalanul elégedett vagyok a csapattal, de ez egy pillanatra se szállhat a fejünkbe. Jövő héttől még keményebben készülünk a szezon végi hatos döntőre, mostmár nyíltan kitűzött céllá vált a közép csoportban a dobogós hely megszerzése, de ehhez meg sok munkára van szükség.
Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB II.osztály Közép Középszakasz, Budapest
KSE U13 sárga - Szegedi RSE Narancs 0:3 (12:25, 11:25, 17:25)
BVSC-Zugló - Szegedi RSE Narancs 1:2 (9:25, 18:25, 28:26)
Szegedi RSE Narancs: Hackler Hanna, Meszlényi Alíz, Zsurka-Abonyi Sarolta, Mádi Kamilla, Czakó Szofi, Jámbor Enikő, Szalai Dóra, Benito Ferenczi Nadia, Palencsár Miléna, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter.
Vezetőedző: Váradi Zoltán.
Leány narancs csapatunk ügyesen, kitartóan játszott, nehéz helyzetekből is fel tudtak állni. Ugyan egy győzelmet bezsebeltek, körbeverés miatt csak a negyedik helyen végeztek a hétvégi fordulón.
Magos-Dóra Annamária: - Izgalmas mérkőzésekeink voltak. Jók voltak a szerváink, pontos támadásokkal játszottunk. Az apró figyelmetlenségek rosszkor jöttek, pedig jól helyezett labdákkal támadtunk. Megint fel kellett vennünk a versenyt az elsőre áttett labdákkal, és végül körbeverés miatt nem sikerült az érem. Büszke vagyok a lányokra, mert fel tudtak állni nehéz helyzetekben, és igazi röplabdát játszottak! Szeretném kiemelni Szepes Zinkát, aki kiemelkedően játszott, húzóerő volt az egész torna folyamán. Külön köszönet a remek, újdonsült játékvezetőnek, Molnár Lilinek, aki profi módon vezette le a tornát!
Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB III.osztály Közép Alsóház, Kalocsa
Szegedi RSE Fekete - TFSE-Kalocsa 0:3 (21:25, 16:25, 16:25)
Szegedi RSE Fekete - Belvárosi Röpi Suli 2:1 (25:9, 11:25, 25:20)
CTR - Szegedi RSE Fekete 2:1 (25:23, 25:14, 9:25)
Szegedi RSE Fekete: Fritz Nóra, Szalai Zora, Szepes Zinka, Csapó Zsófia, Rehák Hajnalka, Kovács Kíra, Kanyári Lea, Lippai Kinga, Panker Annabella, Kőmíves Csenge, Kocsis Léna.
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária.
Fiú mini csapatunk óriási sikerekkel zárta a hétvégét. A Kaposvár együttese ellen nagy lendülettel indították a mérkőzést, és ez tekintélytparancsoló fölényben mutatkozott meg végül. A következő felvonásban állóháború következett részükről, magabiztos nyitásaikkal megnehezítette a dolgukat a házigazda. A döntő szettben ismét kijött a csapatok közti különbség, az elsőhöz képest még koncentráltabb és bátrabb játékkal tudtak nyerni. A Miskolc csapata elleni játék hasonlóan indult, mint a korábbi meccs. Rendezett, magabiztos játékkal biztosították a győzelmet, az utolsó játékrészben pedig tét nélkül tudott mindenki gyakorolni.
Honti Szilárd: -Vidám vasárnap volt: már az utazás is jó hangulatban telt, bíztam benne hogy ez a vidámság átmenthető a pályára is, és nem fog a játék rovására menni. Új felállasban játszottunk, igyekeztünk az edzéseken gyakoroltakat megvalósítani itt is, ami részben sikerült is. Az alapjátékban viszont sokkal jobban működött ma a csapat, mint korábban. Elégedett vagyok a csapatommal, a várt eredményt azt kötelezően hozták. Aminek leginkább örülök hogy a támadások bátrabban zajlottak a nagyobbaknál, szépen működött az új taktika alapjaiban. A fiatalok pedig sokat csiszolódtak a csapatjátékban. Kevesebb a kapkodó mozdulat, egyre szebben kidolgozott labdameneteket produkálnak.
Dunszt Ferenc Fiú U13 OMB I.osztály Középszakasz, Kaposvár
Fino Kaposvár 'A' - Szegedi RSE 1:2 (11:25, 25:8, 12:25)
MEAFC-Felsőzsolca - Szegedi RSE 1:2 (12:25, 21:25, 26:24)
Szegedi RSE: Senkó Levente, Biacsi Bence, Draskóczy Ede, Tari Bence, Retek Kristóf, Varga Zénó, Papes Bence, Őrhelyi Énók Soma, Csorvási Balázs.
Vezetőedző: Honti Szilárd.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd