Jelszóigénylés

Berkes Zoltán az SZRSE edzője lett

Megosztás:
Megjelent: 2021. szeptember 8., szerda
Az egykori válogatott röplabdázó leány gyerek csapatunkkal dolgozik.

Nem Milodanovics Andrea az egyetlen új edző a Szegedi Röplabda Sportegyesület szakmai stábjában, ugyanis a leány gyerek fekete csapatnál is új tréner irányítja a munkát: az egykori 13-szoros válogatott röplabdázó, Berkes Zoltán csatlakozott az SZRSE-családhoz. A Medikémia, az SZTE EHÖK SE és a Szegedi SZC Csonka János Technikum révén már eddig is komoly szerepe volt a város röplabdás történetében. Többször felmerült már, hogy az SZRSE-hez is csatlakozik, és most eljött a pillanat.Berkes Zoltán 1996-tól 2001-ig a Medikémia röplabdázója volt, a legendás csapattal kupagyőzelmet ünnepelt. A szegedi klubtól vonult vissza a játéktól, komolyabb sérülések miatt. A civil élet kacskaringós úttal kezdődött, hiszen volt személyi edző, műszakvezető vidámparkban és autószervízben, majd szülővárosában, Kazincbarcikán is dolgozott a BorsodChemnél. Itt talált új hivatásra, amikor egy helyi középiskola testnevelő tanárnak hívta, közgazdász végzettsége révén pedig gazdasági ismereteket is tanított a diákoknak.  

– Az iskolában visszatért az életembe a röplabda – kezdte a beszélgetést Berkes Zoltán. – Többször is a diákolimpia országos döntőjéjébe jutottunk az iskolai csapattal, ezt egyébként még a radnótisokkal korábban Szegeden is elértem. A kilencvenes évek közepén még a helyi tűzoltók felkészítésével kezdődött az edzősködés, de az iskolai munkával lett igazán komoly a dolog. Elvégeztem egy főiskolai sportedzői képesítést Szegeden, amit tíz éven át kamatoztattam Kazincbarcikán – mesélt a szakmai kezdetekről.

Berkes Zoltán felesége szegedi, így került vissza családjával a napfény városába, így már tíz éve a Szegedi SZC Csonka János Technikumban tanít. Természetesen ott is röplabda csapatot indított – vezetésével a strandröplabdázók meg is nyerték a diákolimpiát –, ahogy később az SZTE EHÖK SE-ben is. Az egyetemi női együttese kapcsán már volt együttműködése az SZRSE-vel.

Berkes Zoltán lányai is a röplabdát választották.

– A női NB II-ben három szezont játszottunk, olyan ismerős nevekkel, mint Fürdök Nóra és a csapatkapitány, Csányiné Molcsányi Petra. Akkor már Dávid Tiborékkal rendszeres téma volt, hogy csatlakozhatnék az SZRSE-hez, de az egyre szaporodó iskolai és vállalkozói feladatok miatt erre nem volt már kapacitás. Most viszont úgy alakultak a körülmények, hogy belefért az időmbe a feladat – nyilatkozta Berkes Zoltán, akinek mindkét lánya, Lilla és Enikő is volt az SZRSE játékosa, utóbbi pedig most újrakezdené a sportágat. 

Egyesületünk leány gyerek fekete csapatát irányítja tehát, több újrakezdővel is dolgozik azon, hogy minél ügyesebb gyerekeket adjon át Strezeneczki Gyulának.

– A technikai és taktikai felzárkóztatás a fő feladatom, a legügyesebb lányokkal külön is foglalkozom. Élvezem a munkát, és a közeg is nagyon tetszik. Persze nem nagyon kellett bemutatni senkinek, Varga Tamás klubelnök még csapattársam is volt. Visszatérve az új kihívásra: az a fontos, hogy a gyerekek formálódjanak, és közben élvezzék a röplabdát – foglalta össze első céljait Berkes Zoltán.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. szeptember 27., hétfő
Hír
2021. szeptember 25., szombat
Hír
Hír
2021. szeptember 23., csütörtök
Hír
2021. szeptember 20., hétfő
Hír
2021. szeptember 16., csütörtök
Hír
2021. szeptember 13., hétfő
Hír
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com