Jelszóigénylés

Tartsuk meg a remek formát!

Megosztás:
Megjelent: 2021. november 26., péntek
Férfi U21-es csapatunk újabb sikerélményt szerezhet.

Az előttünk álló hétvégén csak egy utánpótlás csapatunk játszik: férfi U21-es legénységünk a Pénzügyőr vendége lesz Budapesten.

A Szegedi RSE múlt héten megszerezte első U21-es győzelmét az idényben, a KISTEXT elleni hazai siker után újra bajnoki pontokért szállnak harcba a srácok. Biztató előjel, hogy az U19-es pontvadászatban is remek teljesítményt nyújtottak a fiúk.

– Múlt héten nagyon meg voltam elégedve a tanítványokkal, jó lenne megtartani az akkor mutatott formát – kezdte a beszélgetést Hulmann Zsolt vezetőedző. – A tabella alapján a Pénzügyőr erős csapat, de a múlt héten láthattuk: ha megvan a csapategység, remekül tudunk röplabdázni, ezt kellene most is bizonyítani. Amennyiben ez sikerül, akkor szettet mindenképp hozhatunk, de a győzelemre is lehet esélyünk. Sok biztató jelet láttam a múlt heti meccseken, és egy ember híján ugyanaz a csapat lép majd pályára, szóval bármi benne van a pakliban. Látszott a héten, hogy jó hatással volt a srácokra az első győzelem, még lelkesebben dolgoztak – árulta el a mester.

Férfi NB II - U21 'B' csoport, Budapest
17:30 Pénzügyőr SE – Szegedi RSE
Vezetőedző: 
Hulmann Zsolt

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com