Sokszor kicsit teher a hazai pálya, ez érződött a Szegedi RSE leány U17-es narancs csapatának játékán is a legutóbbi fordulóban. Ennek ellenére korukat meghazudtoló módon álltak fel, és küzdöttek a győzelemért. Hasonlóan teljesített Szolnokon a Szegedi RSE Fiú U17-es fekete csapata is, akik dupla győzelemmel térhettek haza a Tisza-parti városból. A narancs csapat pedig a hatos döntő eléréséért küzdöttek, sikeresen, ugyanis küzdelmes, de eredményes meccseken megszerezték a dupla győzelmet.
A Szegedi RSE leány U17-es narancs csapatára az idényben sokadjára lehet büszke Tátrai Sándor vezetőedző, hiszen a lányok rendre megmutatják, bárhonnan képesek felállni és magukért és a csapatért küzdeni. Aminek újra meglett az eredménye, ráadásul hazai pályán.
Tátrai Sándor: - A hétvégére való felkészülésünk nagyon jól indult. Két edzőmeccset is játszottunk, amiken szuperek voltak a lányok. Sajnos ahogy közeledett a hétvége, érezhető volt, hogy kicsit görcsösen akarunk jól játszani szombaton. A baj az, hogy görcsösen soha nem lehet jól játszani, márpedig az első meccsen ez történt. Nagyon akartunk, nagyon küzdöttünk, de a teher, amit a hazai pálya tett ránk, nem előny volt, hanem inkább hátrány.
A második meccsre megint végtelennek tűnő mélységből kellett felállnunk. Sokadjára tudom megdicsérni a csapatomat, nem csak a szuper énekhangjuk miatt, hanem azért is, mert újra sikerült ez a bravúr.
Nagyon büszke vagyok a lányaimra, minden fordulón rengeteget tanulunk, tapasztalunk és hatalmasakat küzdünk! Ezeket visszük tovább az életben.
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 II. osztály KELET középszakasz, Szeged
SZRSE Narancs - Szolnoki SPC 0:3 (14-25, 21-25, 14-25)
Szolnoki SPC Kék - SZRSE Narancs 0:3 (20-25, 18-25, 18-25)
SZRSE Narancs: Meskula Réka Eszter, Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Nagy-Hegyesi Luca, Kóti-Kiss Noémi, Török Kata Gabriella, Gazdik Lilla, Keresztúri Maja Dorina, Bicskei Janka Hedvig, Perényi Vivien. Vezetőedző: Tátrai Sándor.Komoly tervekkel utazott Dunaújvárosba a Szegedi RSE Fiú U17-es naracs csapata, ugyanis a hatos döntő miatt két győzelemmel szerették volna zárni a hétvégét. Ami meg is lett, de komolyan meg kellett dolgozniuk érte, amit egy váratlan sérülés sem könnyített meg.
Hullmann Zsolt: Úgy utaztunk el a fordulóra, hogy a hatos döntőbe kerüléshez nélkülözhetetlen győzelmek közül kettőt megszerezzünk. Az első mérkőzésen nehezen lendültünk játékba. Az első szett elején olyan hátrányba kerültünk, hogy már nem tudtuk ledolgozni a végjátékban. A következő két szett egyértelműen a miénk volt. Újabb fordulópontot a negyedik szettben történt sérülés okozta, amelyet ellenfelünk ki is használt. Becsületére mondva a srácoknak nehéz körülmények ellenére is győztesen hagytuk el a pályát.
A következő mérkőzés nehézségét az okozta, hogy az előző két órás meccs sokat kivett a társaságból. Igen rapszodikusan játszottunk, amit az elvesztett játszma is jelzett. Ettől függetlenül fontos győzelmeket szereztünk. Úgy gondolom, hogy az országos döntőbe való a csapat, de hogy ott milyen eredményt sikerül elérni, az nagyban fog függeni, hogy mennyi munkát hajlandóak beletenni a siker érdekében a fiúk.
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály középszakasz, Dunaújváros
KESI-R.A.-Szegedi RSE Narancs 2:3 (25-19, 11-25, 18-25, 25-19, 14-16)
Szegedi RSE Narancs -DSE Röplabda Akadémia 3:1 (25-21, 25-17, 23-25, 25-21)
Szegedi RSE Narancs: Simon Benedek József, Elousta Dzsáfár, Hüvös Máté György, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Fitor Patrick, Száraz Csaba, Verebes Máté, Benák Dániel, Csanda Martin András, Gyémánt Boldizsár. Vezetőedző: Hullmann Zsolt.
Szolnokon folytatta a küzdelmeket a Szegedi RSE Fiú U17-es fekete csapata. Nem csak a fiúk, de edzőjük is büszkeséggel sétálhatott le a pályáról, hiszen egy idősebb csapat ellen, több, mint két órás meccsen is megmutatták, mire is képesek. Így kettős győzelemmel térhettek haza a másik Tisza-parti városból.
Strezeneczki Gyula: - Az első mérkőzésen a Szolnok csapata volt ellenfelünk. Az első két szettben a taktikát betartva, figyelmesen és bátran játszottunk a nálunk idősebbek ellen. Ennek meg is lett az eredménye, egyértelmű különbséggel nyertük a szetteket. A harmadik szettben azonban - már-már szokásosan - alábbhagyott a figyelem, amit ellenfelünk ki is használt. A szünetben használt a megbeszélés, újra összeszedetten tudtunk játszani, nem engedtük át az irányítást ellenfelünknek, és megnyugtató előnnyel nyertük meg a játékrészt és ezzel behúztuk a felsőházi rájátszás első győzelmét.
Rövid pihenőt követően a Kazincbarcika ellen léptünk pályára, akikkel az idei évben még nem játszottunk. A Barcika komplett serdülő csapattal érkezett a tornára, a bemelegítés alatt egy kis megilletődöttséget láttam a fiúkon, ami a kezdésnél is megmutatkozott, hiszen pillanatok alatt 8-2-es előnyre tettek szert. Viszont sikerült megnyugodni, elkezdtünk röplabdázni, folyamatosan dolgoztuk le a szett elején megszerzett hátrányt, azonban ellenfelünk behúzta a nyitó szettet. Hasonlóan alakult a második szett, ahol újra nyert a Barcika. A fiúk nem adták fel, lelkesen és egyre magabiztosabban játszottak, ami meg is hozta eredményét, megnyertük a harmadik valamint negyedik szettet, amivel egyenlítettünk. A döntő szett elején sikerült előnyt szerezni, 8-5-ös vezetésünknél cseréltünk térfelet. Innen a Barcika 9-9-re egyenlített, és elkezdődött egy nagyon izgalmas végjáték. 13-13-nál egyenlő állás után nekünk volt 4 meccslabdánk, amit a Barcika kivédekezett és fordítottak. Viszont 18-17-nél már náluk volt az előny! A fiúk megmutatták, hogy korukat meghazudtolva, kiélezett helyzetben hogyan kell összpontosítani, küzdeni. Kivédekezték a meccslabdát, egyenlítettek, majd két pontot szerezve egymás után 20-18-ra megnyerték a szettet és a mérkőzést.
Hasznos volt a hétvége, a Szolnok ellen többen tudtak játéklehetőséghez jutni, amivel éltek! A Barcika ellen pedig egy serdülő csapat ellen tudták bizonyítani, hogy éles helyzetben is képesek koncentrálni és hogy hogyan kell végigküzdeni egy több, mint két órás mérkőzést. Büszke vagyok a fiúk teljesítményére!
Buzek László Fiú U17 OB, III. osztály, Kelet felsőház középszakasz, Szolnok
Szolnoki Sportcentrum – Szegedi RSE Fekete 1:3 (16-25, 13-25, 25-20, 17-25)
Szegedi RSE Fekete – VRCK 3:2 (23-25, 23-25, 25-17, 25-17, 20-18)
Szegedi RSE Fekete: Szőke Bence, Senkó Levente, Dávid Nataniel Mór, Draskóczy Ede István, Alexi Benjamin János, Bálint György, Varga Benjamin, Menyhárt Nimród, Meskula Máté, Papes Bence Bendegúz. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd