
A 2020-as esztendő remekül indult utánpótlásunk számára, hiszen férfi U21-es csapatunk a MAFC ellen remek játékkal szerzett egy értékes pontot. A bravúros teljesítmény után nincs pihenő, az együttes számára máris jön az újabb hazai erőpróba, míg két másik utánpótlás társaságunk idegenbeli bajnokikon szerepel hétvégén.
Fiú U15-ös korosztályunk szintén szombaton szerepel a bajnokságban, a dági fordulóban a Pénzügyőr és a MALÉV lesz Csányi Dániel és Honti Szilárd tanítványainak ellenfele.
![]() |
– Két nyerhető meccsről van szó, ezért mondtam is a srácoknak, hogy megfelelő koncentrációval be lehet húzni a fontos bajnoki pontokat, és akkor remek pozícióból várnánk az utolsó fordulót, majd a sorsolást – nyilatkozta Csányi Dániel. – Ez már a bajnokság második köre, így tudjuk, hogy ki ellen mire lehet számítani és mire kell odafigyelni. A MALÉV elleni sikert kötelezőnek is lehet mondani, a Pénzügyőr lesz a nagyobb falat, hiszen utóbbi riválisunktól legutóbb kétszettes vezetésről kaptunk ki. Bármekkora előnybe is kerülünk, nem szabad elhinni, hogy megvan a győzelem, ez fontos tanulsága volt annak az összecsapásnak. Sajnos kezdőjátékosunk, Pálinkó Máté deréksérülés miatt nem tarthat velünk, Lehóczky |
Dániel pedig iskolai elfoglaltság miatt hiányzik a keretünkből. A mini korosztályból kapunk segítséget, két ügyes fiatal, Fitor Patrik és Lázár Balázs utazik velünk.
Tatár Mihály U15 Fiú OGYB B-1 csoport, Dág
13:00 Pénzügyőr SE "A" - Szegedi RSE
16:00 Szegedi RSE - MALÉV Sport Club
Vezetőedző: Csányi Dániel
Másodedző: Honti Szilárd
U21-es csapatunk szombaton 16 órától a Lila iskolában a Gödöllőt fogadja. Strezeneczki Gyula tanítványai ismét szeretnének bizonyítani saját közönségük előtt.
![]() |
– Nem is lehet más a célkitűzésünk, mint a múlt heti hozzáállás és teljesítmény ismétlése, hiszen helyenként nagyon jó játékkal, remek meccset vívtunk egy jóval esélyesebb ellenféllel szemben – kezdte a beszélgetést a tréner. – Az akkor tapasztalt kiváló mentalitással szetteket és meccset is lehet nyerni, megpróbáljuk ezt elérni. Szerencsére minden játékosunk rendelkezésünkre áll, és a hazai pálya előnyét is élvezzük. Ismét várjuk a szurkolókat, hiszen mindig remek hangulatot teremtenek a támogatóink, a fiúknak ez nagyon sokat számít! – hangsúlyozta Strezeneczki Gyula. |
U21-NBII Férfi Bajnokság Kelet A-csoport, Szeged
16:00 Szegedi RSE - Gödöllői RC
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula
Leány gyerek 1-es csapatunk vasárnap Nyíregyházán szerepel, ahol a Dunakeszi és a Vasas lesz az ellenfél.
– Nyolcadik osztályos lányaink vannak, így a jövő heti felvételi miatt biztosan foghíjas kerettel utazunk – számolt be Strezeneczki Gyula. – Sok hiányzónk lesz, így általam már ismert, de velünk még nem játszó fiatalokkal egészül majd ki a csapat. Nekik azt kívánom, hogy játszanak bátran, a csapatunk többi tagjától pedig azt várom, hogy segítsék őket a beilleszkedésben. A Dunakeszi ellen még ilyen körülmények között is győzelmet szeretnénk elérni. A Vasas ellen a keret alakulása miatt nem lehetnek vérmes reményeink, de jó lenne, ha felszabadultan játszanánk ezen a találkozón – tette hozzá a mester.
dr. Kotsis Attiláné U15 Leány OGYB, Nyíregyháza
11:30 Szegedi RSE-1 - VSD
16:00 Vasas SC Piros - Szegedi RSE-1
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd