Jelszóigénylés

Tátrai Sándor: egy edzőnek fontosabb dolga is van, mint csak megtartani egy edzést

Megosztás:
Megjelent: 2023. szeptember 6., szerda
Egy szezon kihagyás után újra az SZRSE edzői csapatát erősíti Tátrai Sándor. A pár hetes közös munka után inspirálónak tartja, hogy milyen munkakedvvel állnak a lányok szezon elé, amely neki is segít abban, hogy sikeresek legyenek együtt, mint csapat.

A szezon végén találkoztak az álláspontok: az SZRSE vezetősége is hívta, és ő is úgy érezte, nem ért még el mindent edzőként, így kedve is volt visszatérni. Tátrai Sándor egy év kihagyás után újra csapatot vállalt, és az U17-es lányok irányítását vette át.

Megkezdték a közös munkát az U17-es lányok Tátrai Sándor vezetésével. Bár a szezonjuk októberben rajtol majd, a lányok hatalmas elánnal vetették bele magukat az edzésbe, amelyet edzőjük is nagyon inspirálónak tart. - Már most látszik a csapaton, mennyire ki vannak éhezve a munkára és igénylik, hogy foglalkozzanak velük, mert szeretnének tanulni és előrébb lépni. Ez a pozitív töltet, ami a csapat felől érkezik természetesen nekem is nagyon nagy motivációt ad.

Annak nagyon örül, hogy már nem játék-edzőként kell a feladatokra koncentrálnia, mert bár szerinte is hasznos, ha egy edzőnek van játékosmúltja, a kettő - szerinte - nehezen összeegyeztethető egy időben. - 2 évig én is csináltam, hogy edző is voltam, miközben játékos is, viszont így egyikre sem tudtam rendesen koncentrálni, ami rendkívül megterhelő volt. A játékos múlt viszont sokat segít abban, hogy előhozzak új dolgokat és be tudjam mutatni a játékosoknak.

Hozzátette, ezért kifejezetten jó, hogy nincs olyan nagy korkülönbség közte, és a csapat között, mert így könnyen be tud csatlakozni a feladatokba, át tud adni olyan dolgokat amelyek játékosként ő is megtapasztalt, valamint lendületesebben tud becsatlakozni a feladatok bemutatásába, amiket elvár a lányoktól.

Az edzői feladatokkal kapcsolatban határozott álláspontot képvisel: - Egy edzőnek egy kicsit tanárnak, kicsit pszichológusnak és ha igény van rá, egy picit barátnak is kell lennie. Ezek a dolgok - főleg egy fiatal lány csapatnál - sokkal fontosabbak, mint hogy lejövök, és megtartok nekik egy edzést -hangsúlyozta. Hozzátette, a fiatalok általában igénylik, hogy meghallgassák őket, hogy külsős is átérezze az aktuális nehézségeiket, problémáikat - legyen az iskolai nehézség, barátokkal kapcsolatos gondok vagy épp szerelem. Ezért örül, hogy eddig mindig sikerült a csapataival kialakítania egy megfelelő bizalmi kapcsolatot. Ezeket fel kell ismernie, és ha kell, tanácsokkal, vagy csak a pusztán meghallgatással segítenie kell.

A célokról elmondta, nem rakott egyelőre terhet a lányokra egy konkrét cél meghatározásával, viszont ő személy szerint kimondatlanul kitűzte maguk elé, hogy visszajussanak az első osztályba, amelyre a félév végén lesz meg a lehetőségük. Viszont kiemelte, ennél sokkal fontosabb, hogy összerakjanak egy jó játékot és egy biztos alapot kapjanak a lányok most, amelyeket a későbbiekben, amikor felkerülnek a felnőtt csapatba, biztosan tudjanak alkalmazni és kamatoztatni. - Most sokkal inkább ezt tartom szem előtt, hogy később, 20-21 évesen mit kell majd tudniuk, és ezeket maradéktalanul meg tudjam nekik tanítani.

A szezont október elején kezdik, havonta vár megmérettetés a lányokra 1-1 torna keretében, és azért titkon reméli, a félév végén sikerül olyan pozícióban lenniük, amellyel osztályozót tudnak játszani az első osztályért.


Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com