Jelszóigénylés

Hazai tornagyőzelmet is ünnepeltünk

Megosztás:
Megjelent: 2021. október 11., hétfő
Serdülő csapataink remekeltek, a Lila iskolában hibátlan volt az SZRSE.

Az SZRSE most minden fronton büszke lehetett utánpótlására, hétvégén az ifjabb reménységek mellett a serdülő együttesek is dicséretre méltó teljesítményeket nyújtottak. Edzőik büszkén ültek a kispadon, különösen Strezeneczki Gyula, akinek tanítványai hazai tornagyőzelmet ünnepeltek a Lila iskolában.

Leány serdülő narancs csapatunk két szoros vereséget szenvedett Kaposváron, de a torna nagyon hasznos volt, az ellenfelek edzői is dicsérték a szegedi csapatot.

– Négy felállási lehetőséget akartam kipróbálni, végül kettő lett belőle, mert meglepően jól működtek a lányok számára szokatlan formációk, hagytam időt, hogy megszokják – kezdte értékelését Tátrai Sándor vezetőedző. – Óriási dicséretet érdemelnek a lányok, hogy ilyen szokatlan felállásban is sikerült két nagyon szoros meccset játszaniuk. Mindkét találkozón volt esély a sikerre, magunknak köszönhetjük a vereségeket, így hasznos tanulságokkal is gazdagodtunk. Saját bőrükön érezték a lányok, hogy milyen apró részleteken múlik egy győzelem. Az ellenfelek edzői is megjegyezték, hogy bőven van potenciál a csapatunkban, én is így éreztem – árulta el a tréner


Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB I.osztály Alapszakasz, Kaposvár
Szent Benedek RA ‘Piros’ – Szegedi RSE Narancs 3:2 (25:21, 24:26, 22:25, 25:19, 15:13)
Röak Kaposvár 'A' – Szegedi RSE Narancs 3:1 (25:19, 27:25, 16:25, 25:17)
Szegedi RSE Narancs: Paksi Kitti, Simon Lili, Mányai Maja, Herceg Viktória, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Erdei-Strohner Enikő, Deák Angelina, Kasza Virág.
Vezetőedző: Tátrai Sándor.

Leány serdülő fekete együttesünk mindkét meccsét megnyerte a Lila iskolában, így mesterük rendkívül büszkén értékelte a hazai rendezésű tornát.

– Eredménykényszer nélkül vágtunk a tornába, de a lányok így is nagyon odatették magukat, gyönyörű játékkal győztek – dicsérte tanítványait Strezeneczki Gyula vezetőedző. – Megnyertünk egy 66 pontos szettet is, ami jól mutatja a lányok hozzáállását, nyugodtan játszottak. A második meccsen a végjátékban kellett észnél lenni, de nem okozott gondot az ötödik szett. Nagyon akartak bizonyítani a játékosok, ami úgy is sikerült, hogy minden játszmában más felállásban léptek pályára. Ilyen tornán a legjobb a kispadon ülni, remek hozzáállással nyertünk meccseket a nagyobbak ellen, ez óriási dolog. A bennmaradás felé nagy lépést tettünk – jegyezte meg a szakember.


Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB II.osztály Kelet Alapszakasz, Szeged
Szegedi RSE Fekete – UTE 3:1 (25:18, 34:32, 25:27, 25:16)
Szegedi RSE Fekete – VSD ‘A’ 3:2 (25:15, 22:25, 22:25, 25:17, 15:8)
Szegedi RSE Fekete: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Nagy-Hegyesi Luca, Kóti-Kiss Noémi, Horváth Dalma, Meleg Blanka, Gazdik Lilla, Eszik Sára, Hartai-Rácz Gaia, Koplányi-Szabados Jázmin, Kocsis Dorka.
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Fiú serdülő csapatunk javítani szeretett volna, ami a két vereség ellenére is sikerült, hiszen Szolnokon a házigazda és a Kazincbarcika ellen is tudásuk legjavát adva sokkal jobban játszottak a srácok, mint legutóbb.

– A vereségek várhatóak voltak, de a fiúk mindent megtettek – nyilatkozta Csányi Dániel. – A Szolnok ellen nem volt reális esély a sikerre, hiszen ellenfelünk felnőtt szintet képviselt. Remélem, hogy a hazaiakat látva kaptak egy kis motivációt a srácok, látták, hogy hova lehet és kell is még fejlődni. A Kazincbarcika ellen jó lett volna szettet rabolni, hiszen egészen extra volt a mezőny védekezésünk, a nyitás-fogadásunk is sokat fejlődött. Ütőerőben még előre kell lépnünk, de az alapok alakulnak, még egy kis bátorság hiányzik – hangsúlyozta a vezetőedző.


Buzek László U17 Fiú OSB I.osztály Alapszakasz, Szolnok
VRCK – Szegedi RSE 3:0 (25:16, 25:16, 25:14)
Szolnoki SPC – Szegedi RSE 3:0 (25:15, 25:14, 25:20)
Szegedi RSE: Elek Botond, Elousta Dzsáfár, Tápai Bendegúz, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Lehoczki Dániel, Vörös Szabolcs, Fitor Patrick, Simon Benedek, Pintér Gergely.
Vezetőedző: Csányi Dániel.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 18., hétfő
Képgaléria
Képgaléria
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 17., vasárnap
Hír
2021. október 15., péntek
Hír
2021. október 14., csütörtök
Hír
2021. október 14., csütörtök
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com