Jelszóigénylés

Kilenc meccsből 7 siker a mérlegünk

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 20., hétfő
A fiú és leány serdülő 1-es csapatunk is a legjobb 12 klub közé került.

A Titkos Lajos Emlékverseny mellett hétvégén voltak még kötelezettségeink az utánpótlás terén, hiszen U17-es csapataink bajnoki fordulókon szerepeltek vasárnap. Csapataink összesen 9 találkozót vívtak, ebből 7 SZRSE-győzelemmel zárult. Kiemelkedik a leány 1-es csapatunk eredménye, hiszen Csányi Roland tanítványai a legjobb 12 klub közé jutottak!Fiú serdülő U17-es csapatunk Dágon szerepelt, ahol a Szombathely és a Pécs ellen sima sikert aratott, majd jöhetett a házigazda elleni derbi, amelyen a Szeged vissza szeretett volna vágni.

Az első két találkozónk a kötelező győzelem kategóriába tartozott. A fiúk becsületére legyen mondva, hogy nem vették lazára ezeket a mérkőzéseket. Valamennyi játékosom élt a bizalommal, így a papírformának megfelelő győzelmeket arattunk – kezdte értékelését Hulmann Zsolt vezetőedző. – A Dág elleni összecsapás tétje a csoportelsőség volt, ráadásul az előző fordulóban elszenvedett vereségért a visszavágás lehetősége is motivált minket. A Dág hamarabb felvette a meccs ritmusát, volt is pár rontott nyitásunk az első szettben, így riválisunk került előnybe. A második játékrészre megtáltosodtak a tanítványaim. Varga Medárd pazar feladásait Somosi Levente és Hernádi Marcell rendre pontra váltotta, Janó Csongor és Gera Bálint élményszámba menően centerezett, valamint Szunyogh Szabolcs
 jó megmozdulásai is aranyat értek. Szinte hiba nélküli játékunknak köszönhetően nagy különbséggel hoztuk a szettet – mondta a tréner.


Jöhetett tehát a mindent eldöntő harmadik szett a csoportelsőségért.

– A kezdeti bizonytalanságunk után már csak futottunk az eredmény után. Az előző szett sokat kivett a fiúkból, ráadásul a labda is szerencsésebben pattant a dági csapatnak, s így a hazaiak nyertek. Sokat fejlődtek a srácok, a kötelezőnek mondott meccseket már simán sikerült nyerniük. A Dág elleni eredmény miatt nem vagyok elkeseredve, ilyen csupaszív játékkal lehet a továbbiakban egyre jobb eredményt elérni – dicsérte együttesét Hulmann Zsolt.

Buzek László Fiú OSB B-5 csoport, Dág
Szegedi RSE - PTE-PEAC 3:0 (25:10)(25:15)(25:23)
SZoESE - Szegedi RSE 0:3 (12:25)(14:25)(8:25)
Szegedi RSE - Dág KSE 1:2 (20:25)(25:14)(17:25)
Szegedi RSE: Gera Bálint, Varga Tamás, Czakó Lóránt, Somosi Levente, Hernádi Marcell, Varga Medárd, Janó Csongor, Szunyogh Szabolcs, Feier Tibor, Pintér Barnabás
Vezetőedző: Hulmann Zsolt

Leány U17-es 2-es csapatunk Leányfalun szerepelt, méghozzá tökéletes mérleggel: mindhárom találkozóján diadalmaskodott a Szegedi RSE! Strezeneczki Gyula tanítványai épphogy lemaradtak a legjobb 12 közé jutásról, de nem lehetnek csalódottak.

– Végre véget ért a középiskolai felvételi mizéria, így a középszakasz utolsó serdülő fordulójában felszabadultan játszottak a lányok – kezdte a beszélgetést Strezeneczki Gyula. – Két évvel idősebbek ellen mutatták meg a gyerekek, hogy mire képesek. A Tatabánya elleni siker kötelező volt, a Dunakanyarnak pedig vissza tudtunk vágni a korábbi vereségünkért. Az Emericus ellen az első két szettben nagyon jól játszottak a lányok, a tét nélküli harmadik játékrészben pedig a cseréink is lehetőséget kaptak, és gyakoroltuk a különböző felállásokat. Tökéletes hétvége volt, elégedett vagyok a játékosokkal. Egy győzelemmel sajnos lemaradtunk a legjobb 12 közé kerülésről, de nem kell szomorkodnunk, hiszen ez a szezon a rutinszerzésről szól, ebben a korosztályban még lesz két idényünk, hogy bizonyítsunk. Most a 
13. hely megszerzése jelenti a motivációt – árulta el a szakember.
 


Szalayné Sebők Éva Leány OSB B-6 csoport, Leányfalu
TRSE - Szegedi RSE-2 0:3 (8:25)(10:25)(12:25)
Dunakanyar SE - Szegedi RSE-2 1:2 (19:25)(17:25)(25:21)
Szegedi RSE-2 - Emericus SE 2:1 (25:19)(25:13)(22:25)
Szegedi RSE-2: Sojnóczky Sára, Paksi Kitti, Simon Lili, Mányai Maja, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Verebes Dorina, Maka Emma
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula

Leány serdülő 1-es csapatunk ezen a héten a hagyományos hollókői edzőtáborban pallérozódott, majd Szolnokra utazott, ahol sorrendben a Vasas, a házigazda és a Lőrinc várt rá. A cél egyértelmű volt, ki kellett harcolni a legjobb 12 csapat közé kerülést, ami össze is jött a Szegedi RSE-nek!


 
– Az első forduló alapján három sikerrel kellett volna zárnunk, ez sajnos nem jött össze. Tudtuk, hogy papírforma alapján a Vasas tud megszorongatni minket, így is lett, és mivel az edzőtábor fárasztóbb volt a lányoknak, mint gondoltuk, az első meccsre nem tudtak felpörögni. Ennek a korai indulás is lehetett az egyik oka – nyilatkozta Csányi Roland vezetőedző. – Fásultan játszottunk a Vasas ellen, így riválisunk lelkesedéssel kompenzálni tudta a csapatok rutinja közötti különbséget. Új rendszert gyakoroltunk az edzőtáborban, amely még nem teljesen ülepedett le. A másik két találkozóra célul tűztük ki, hogy keményebben játszunk, és nem is veszítettünk szettet, így el is értük amit akartunk, a legjobb tizenkét csapat közé kerültünk. Éppen ezért a lányokat összességében dicséret illeti. A következő időszakban tökéletesítjük a taktikánkat, célunk pedig a legjobb 6 közé jutás – jelentette ki a tréner.


Szalayné Sebők Éva Leány OSB B-4 csoport, Szolnok
Vasas SC "B" - Szegedi RSE-1 2:1 (25:13)(16:25)(25:18)
Szolnoki Sportcentrum "A" - Szegedi RSE-1 0:3 (15:25)(22:25)(7:25)
Szegedi RSE-1 - Lőrinc 2000 SE 3:0 (25:14)(25:21)(25:19)
Szegedi RSE-1: Kiss Boglárka, Béres Blanka, Kiss Anna, Bálint Viktória, Rácz Lilla, Szalay Kata, Szatmári Júlia, Mészáros Dorka, Pető Réka, Nyers Noémi, Magyar Leila, Nagy Léna, Kiss Zsófia
Vezetőedző: Csányi Roland
Másodedző: Csányi Dániel

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2020. július 7., kedd
Hír
2020. július 4., szombat
Képgaléria
2020. július 3., péntek
Hír
2020. június 30., kedd
Hír
Képgaléria
2020. június 28., vasárnap
Hír
2020. június 27., szombat
         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com