Jelszóigénylés

Nem volt cél, mégis a legjobbak közé jutottak

Megosztás:
Megjelent: 2020. március 24., kedd
Leány ifjúsági csapatunk nem ijedt meg a feladattól, meg is lett a jutalma.

A koronavírus-járvány miatt a Magyar Röplabda Szövetség felfüggesztette a korosztályos és felnőtt bajnokságokat, a pontvadászatok folytatása pedig kérdéses, de jó néhány hétig biztos nem történik változás, így az idények eddigi részét értékelni szeretnénk. Cikksorozatot indítottunk csapatainkról, edzők és játékosok mondják el véleményüket a szezonról.
Leány ifjúsági együttesünkkel folytatjuk a sort, Csányi Roland vezetőedző és korosztályos válogatott játékosunk, Szatmári Júlia osztja meg gondolatait a Szegedi RSE eddigi teljesítményéről.

– Örülök, hogy a klubvezetés úgy döntött, a serdülő mellett az ifjúsági bajnokságban is lehetőséget ad a lányoknak, hogy kipróbálják magukat, hiszen sokat profitálhatunk ebből – kezdte a beszélgetést Csányi Roland. – Idősebb, nagyobb játékerőt képviselő játékosokkal kerültek szembe a bajnokságban, de a lányok nem ijedtek meg a feladattól. Sőt, a legjobb tizenkét csapat közé jutás is sikerült, ami nyilván nem lehetett előzetes célkitűzés, így még édesebb ez az eredmény. Az idény során Németh Hanna, Nagy Mína és Farkas Antónia is kisegített minket az NB II-es csapatunkból, velük még inkább fel tudtuk venni a kesztyűt az ellenfelekkel, köztük a Vasas korosztályos csapatával is. Az első fordulóban még nem 

csatlakoztak hozzánk NB II-es tehetségek, így még nagyobb szó, hogy akkor a Kecskemét ellen 3:2-es sikert arattunk – hangsúlyozta a vezetőedző.Reménységünk, Szatmári Júlia szerint is szép siker a legjobb 12 csapat közé kerülés, de szerinte ugyanilyen fontos a tapasztalatszerzés is.

– Nem a jó eredmény volt az elsődleges, hanem az, hogy minden pályán töltött pillanat hasznos legyen, és jó színvonalú meccseket vívjunk – nyilatkozta a korosztályos válogatott tehetség. – A serdülő bajnokságban nincs olyan sűrűn meccs, így fontos volt, hogy csapatunk nem esett ki a ritmusból. Szeretném, hogy jövőre is induljunk az ifjúságiak között, hiszen olyan rutint szereztünk, ami még jobb eredményekhez segíthet minket a következő idényben. Amikor a címvédő Újpest ellen játszottunk, már látszott az éles különbség a korosztályok között, de az ilyen találkozók is a javunkra válnak – véli Szatmári Júlia.


Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. szeptember 27., hétfő
Hír
2021. szeptember 25., szombat
Hír
Hír
2021. szeptember 23., csütörtök
Hír
2021. szeptember 20., hétfő
Hír
2021. szeptember 16., csütörtök
Hír
2021. szeptember 13., hétfő
Hír
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com